Forgách András a The Guardiannek: A vitákat megint beszüntetik

A brit lap a nagy sikerű Élő kötet nem marad kapcsán készített interjút az íróval.

A riporter felvetésére, miszerint az egyik legnagyobb rejtély szüleink korábbi élete, az író azt mondja: ellenkezőleg, ő aligha tudhatott volna többet családja múltjáról. Apja holokauszttúlélő volt, gyermekévei alatt pedig számos tragikus történetet hallhatott Forgách. Édesanyja, Bruria előélete szintén ismert volt. A nő Tel-Avivban nőtt fel, ahol édesapja közismert irodalmi figura volt, Joseph Conrad és Bertolt Brecht fordítója. Bruria viszont hátat fordított Izraelnek a kommunizmusért, és buzgó anticionistává vált. 

Elsőként Forgách is a családja történetéről kezdett írni, az ügynökmúltról mit sem tudva. Kiindulópontként felmenői levelezései szolgáltak: nagyanyja például harminc éven keresztül minden héten küldött egyet édesanyjának. Megvolt már a hétszáz oldalas mű, azt hitte, végzett is vele. – Aztán rá kellett jöjjek, hogy semmi sem volt igaz abból, amit írtam – jegyzi meg a Guardiannek az író. Pedig tudta, hogy szülei sztálinisták maradtak az ’56-os forradalom után is, de nem sejtette, hogy az ebbéli meggyőződésük erősebb volt a családhoz fűződő köteléknél is.

Az iratokból kiderült, hogy az anya csalódottan figyelte, hogy fia a maga feje után ment, nem volt hajlandó elfogadni a készen kapott magyarázatokat. Beszámolt Forgách szabadgondolkodású barátairól is, és igyekezett aláásni azt, amit ő „cionista összeesküvés”-nek nevezett. A nyolcvanas évek elején egyenesen hozzáférést biztosított tartótisztjei számára a fia lakásához, ahol olyan ellenzékiek is felbukkantak, mint Petri György. 

– Gyönyörű asszony volt, rendkívül művelt, a politikában mégis nagyon szűk látókörű. Ez a személyiségében rejlő ellentmondás is. Ha egyszer 14 vagy 16 évesen elhatározta, hogy Sztálin a legnagyszerűbb ember a világon, a cionisták pedig gyilkosok és nácik, és ezekből a hazugságból egy életen át nem volt hajlandó engedni – mondja Forgách a Guardiannek. Édesanyja még a rendszerváltás előtt életét vesztette. Az író úgy sejti, ha megéli az új rendszert, talán a zöldek irányába mozdult volna el, de az anticionista szovjet retorikából biztos nem engedett volna. 

A rendszerváltás után ha egy politikusról vagy íróról kiderült, hogy ügynök volt, az hírré vált, de mások esetében ez az ingerküszöböt sem ütötte át – véli Forgách. A berlini fal leomlása után nem sokkal már két csoport alakult ki. Az egyik a besúgókra mutogatott, míg a másik azt kiáltotta, hogy elég volt a múltból, nem kell annyit foglalkozni vele. Forgách szerint a szakadás a saját családján belül is megtörtént: a húga például az anyja emléke elleni árulásnak tekinti, hogy megírta a történetet. Mégsem tudott mást tenni, az okok között pedig az Orbán-kormányt is említi, aminek retorikája szerinte olykor a szovjeteket idézi. Olyan időket élünk, amikor a vitákat megint beszüntetik – mondja. Forgách úgy véli, támadások is érik a kormány köreiből. Mint megjegyzi, az Orbán-kormány egy korábbi minisztere például arról beszélt: csak a szülei nevét akarja tisztára mosni, de ez lehetetlen.