Forgách András a The Guardiannek: A vitákat megint beszüntetik

A brit lap a nagy sikerű Élő kötet nem marad kapcsán készített interjút az íróval.

Élő kötet nem marad című könyve kapcsán adott interjút a brit The Guardiannek Forgách András. Az érdeklődés nem véletlen: két éve a Londoni Könyvvásáron jelentős nemzetközi figyelmet váltott ki a mű, majd a Heyday Films és a Film4 meg is vásárolta a megfilmesítési jogokat. David Heyman producer akkor arról beszélt: ez a memoár túlmutat önmagán, mélyebb politikai, társadalmi vonatkozása van. A kötet középpontjában a családot egyben tartani kívánó, labilis édesanya áll, akiről kiderül: a titkosszolgálatok embere volt. Ugyanez a Heyday Films készítette egyébként a Legendás állatok és megfigyelésüket, a Paddingtont és a Gravitációt. 

Esterházy Péter kötete, a Javított kiadás óta ismerős a képlet: a szerző a Harmonia Caelestis megírása után tudta meg, hogy édesapja III/III-as ügynök volt, és a családról is jelentett. Ennek mentén adta ki új könyvét, ami a 2000. január és 2002. áprilisa közötti jegyzeteire épült. Forgách szintén jóval a kommunizmus bukása után tudta meg: édesanyja III/I-es titkos munkatárs volt a Kádár-rendszer alatt. 

Az Élő kötet nem marad részben mitológiai magasságokba emelt mese, ami fikciót, költészetet és önéletírást vegyít – jegyzi meg a brit lap. A kötet  – írja a The Guardian – kisebbfajta irodalmi szenzáció volt nemcsak hazájában, de abban a tizennégy másik országban is, ahová eddig eljutott. 

A lap megjegyzi: más közép- és kelet-európai államokkal szemben Magyarországon nem sok erőfeszítést tettek eddig az ügynökakták nyilvánosságra hozatala érdekében. Ami a kormánypártok tekintetében igaz is: hiába próbálkozik az ellenzék, a Fidesz–KDNP-ről visszapattannak a javaslatok. Eközben továbbra is menekülnek a kérdések elől, amelyek Szita Károly fideszes polgármester feltételezett ügynökmúltjára vonatkoznak. 

– Az összes jelentős politikai erőnek megfelel, ahogy most áll a helyzet – vélekedik Forgách, úgy sejti,  sok aktát elpusztítottak vagy elloptak, másokat zsarolásra használtak. Az anyagok nagy része viszont mára elveszett – teszi hozzá. Ő is a véletlennek köszönhetően értesült saját családja múltjáról. Egy gyerekkori ismerőse kereste meg, amikor véletlenül rábukkant az akták között a nevére. A találkozó aztán mindent megváltoztatott. „Vannak dolgok az életben, amiket csak akkor tudunk felfogni, mikor velünk történnek meg. Ilyen az, amikor elveszítjük az édesanyánkat... Vagy mondjuk mikor egy szép napon – rendben, nem olyan szép napon – kiderül, hogy a kommunista titkosszolgálat beszervezte őt” – írja Forgách a kötetben.

A riporter felvetésére, miszerint az egyik legnagyobb rejtély szüleink korábbi élete, az író azt mondja: ellenkezőleg, ő aligha tudhatott volna többet családja múltjáról. Apja holokauszttúlélő volt, gyermekévei alatt pedig számos tragikus történetet hallhatott Forgách. Édesanyja, Bruria előélete szintén ismert volt. A nő Tel-Avivban nőtt fel, ahol édesapja közismert irodalmi figura volt, Joseph Conrad és Bertolt Brecht fordítója. Bruria viszont hátat fordított Izraelnek a kommunizmusért, és buzgó anticionistává vált. 

Elsőként Forgách is a családja történetéről kezdett írni, az ügynökmúltról mit sem tudva. Kiindulópontként felmenői levelezései szolgáltak: nagyanyja például harminc éven keresztül minden héten küldött egyet édesanyjának. Megvolt már a hétszáz oldalas mű, azt hitte, végzett is vele. – Aztán rá kellett jöjjek, hogy semmi sem volt igaz abból, amit írtam – jegyzi meg a Guardiannek az író. Pedig tudta, hogy szülei sztálinisták maradtak az ’56-os forradalom után is, de nem sejtette, hogy az ebbéli meggyőződésük erősebb volt a családhoz fűződő köteléknél is.

Az iratokból kiderült, hogy az anya csalódottan figyelte, hogy fia a maga feje után ment, nem volt hajlandó elfogadni a készen kapott magyarázatokat. Beszámolt Forgách szabadgondolkodású barátairól is, és igyekezett aláásni azt, amit ő „cionista összeesküvés”-nek nevezett. A nyolcvanas évek elején egyenesen hozzáférést biztosított tartótisztjei számára a fia lakásához, ahol olyan ellenzékiek is felbukkantak, mint Petri György. 

– Gyönyörű asszony volt, rendkívül művelt, a politikában mégis nagyon szűk látókörű. Ez a személyiségében rejlő ellentmondás is. Ha egyszer 14 vagy 16 évesen elhatározta, hogy Sztálin a legnagyszerűbb ember a világon, a cionisták pedig gyilkosok és nácik, és ezekből a hazugságból egy életen át nem volt hajlandó engedni – mondja Forgách a Guardiannek. Édesanyja még a rendszerváltás előtt életét vesztette. Az író úgy sejti, ha megéli az új rendszert, talán a zöldek irányába mozdult volna el, de az anticionista szovjet retorikából biztos nem engedett volna. 

A rendszerváltás után ha egy politikusról vagy íróról kiderült, hogy ügynök volt, az hírré vált, de mások esetében ez az ingerküszöböt sem ütötte át – véli Forgách. A berlini fal leomlása után nem sokkal már két csoport alakult ki. Az egyik a besúgókra mutogatott, míg a másik azt kiáltotta, hogy elég volt a múltból, nem kell annyit foglalkozni vele. Forgách szerint a szakadás a saját családján belül is megtörtént: a húga például az anyja emléke elleni árulásnak tekinti, hogy megírta a történetet. Mégsem tudott mást tenni, az okok között pedig az Orbán-kormányt is említi, aminek retorikája szerinte olykor a szovjeteket idézi. Olyan időket élünk, amikor a vitákat megint beszüntetik – mondja. Forgách úgy véli, támadások is érik a kormány köreiből. Mint megjegyzi, az Orbán-kormány egy korábbi minisztere például arról beszélt: csak a szülei nevét akarja tisztára mosni, de ez lehetetlen.