###HIRDETES###
Nyugat felé fordulva viszont megdöbbentő azt olvasni, hogy régiónk már a XIV–XVI. században is perifériának számított, sőt ahogy Kosáry Domokos történész, az MTA egykori elnöke fogalmazott: „Magyarország sorsát mindig az európai nagyhatalmak döntötték el.”
Az intézményi színtereket bemutató fejezet után a magyar nyelv és irodalom kapcsolatáról olvashatunk. Kulcsár Szabó Ernő rávilágít, a nyelv sokkal alapvetőbb, mintsem néha gondolnánk, hiszen jót, rosszat, igazságosat és igazságtalant is a nyelv által fogunk fel, sőt Gadamerre hivatkozva állítja: a nyelv nem eszköz, annál sokkal több; világunk általa mutatkozik meg, tárul fel. Csúcsa pedig a költői nyelv, az irodalom, amit olykor holmi úri huncutságnak vélnek. Holott a műveltség haszna nem abban áll, hogy néhány tízezer forintot nyerjünk egy vetélkedőn, vagy a szomszédunk előtt hivalkodva emeljük tekintélyünket, hanem ahogy Eugenio Coseriu nyelvész megállapította, a költőiből származik a nyelv funkcióteljessége, a kifinomult, alkotó gondolkodás. Habár „az irodalom a szellemi életnek fő letéteményese és gyarapítója” – állította a XIX. században a nyelvész Simonyi Zsigmond –, az írók gazdagabbá és nemesebbé tehetnek egy nyelvet, de arra is emlékeztet: „Csak azt nem szabad állítani, hogy egyik nyelv már eredeti képességénél és szervezeténél fogva magasabban állna a másiknál.”
