A történelem karikatúrái

A polihisztor gróf, XX. századi magyar történelmünk kimagasló alakja nem csak regényírónak volt első osztályú.

A nemrég a Helikon Kiadó gondozásában újra megjelent Erdélyi történet regénytrilógia írója többek közt kiváló grafikus is volt. Erről győződhetünk meg saját szemünkkel július 16-áig, ha felsétálunk a Várba és amennyiben nem vagyunk a Széchenyi-könyvtár beiratkozott látogatói, kifizetjük a szimbolikus összegű belépőt.

Cserébe ízelítőt kaphatunk a ragyogó erdélyi tehetség képeiből. Bánffy illusztráció alkotják a kiállítás komorabb hangulatú részét. A Reményik Sándor verseskönyvéhez, Makkai Sándor tanulmánykötetéhez, valamint egy Áprily Lajos egyfelvonásos drámájához készített képek fekete, fehér és néhány, hangsúlyos helyen vörös színekkel megfestett lélekre ható, megrendítő kisgrafikák. Kevés vonallal a G. B. M. szignó nélkül is felismerhető lényeglátó, szuggesztív darabok, a halál, gyász, a kétségbeesés rajzkölteményei. Egyik legemlékezetesebbje az Áprily-darabhoz készített kiskép, amelyen egy földre borult, síró emberalak látható, felette a rázuhanó, tömör fekete tusesővel.

Ezt a sötét tónust ellensúlyozzák a karikatúrák, ahol Bánffy fanyar humora, kiváló megfigyelőkészsége és alakábrázolása villan fel. Mint ismeretes, ezeket Ben Myll álnéven készítette a gróf az 1921-es népszövetségi (az ENSZ elődje)  konferencia szünetében, ahol mint Magyarország külügyminisztere ült. Noha külügyminiszterként sem tétlenkedett Bánffy (míg le nem mondott „a békés helyzet megteremtésére irányuló politikáját ért támadások miatt” – mint ő fogalmaz). Sopron és környékének nyolc faluja miatta is tartozik ma Magyarországhoz. A rajzok mellé sokszor Bánffy visszaemlékezéseiből olvashatunk részleteket. Mintha egy regény karakterei lennének a történelemkönyvből olykor ismerős alakok, vagy annak soha el nem készült rajzfilm változatáé.Például Walter Rathenau, a weimari köztársaság külügyminisztere mint maga Mefisztó jelenik meg előttünk. Mint Bánffy gróf írja: „Lloyd-George szeméből gall szellemesség sugárzik. Olyan, mint a bűvész, aki kabátja ujjából számtalan színes üveggolyót, házinyulat vagy aranyórát varázsol elő”, s mikor ránézünk az erdélyi gróf rajzára, azt látjuk, tényleg. Az egyik képen egy svéd politikus, Hjalmar Branting néz ránk, arcvonásaiban nem nehéz észrevennünk egy nagyon szomorú rozmárt.

Romano Avezzano monoklijával súlyos titkokat rejtegető hallgatag szicíliai benyomását kelti. Egy másik megfigyelt tárgyalópartnerről, Barrère-ről Bánffy ezt írja: „régi típusú francia, abból a fajtából, kik egykor mint ravasz és erőszakos kalandkereső lovagok bejárták a világot. A feje is az.” De van itt jól táplált ördögfajzat (a bolgár miniszterelnök, Stambulinsky), piperkőc lakberendező-politikus (Villa Urrutia), és egy olasz államférfiú fáradt zongoristához hasonlít (Carlo Schanzer). A később sokat emlegetett Edvard Beneš pedig az erdélyi gróf képén pénzét elrulettező koboldként örökítődött meg. Bánffy szerepelteti saját magát is a képeken, és önarcképe nem délceg lovagként ábrázolja. Inkább tűnik a képen látott alak színházkritikusnak, aki meleg konyakját várja csüggedten egy isten háta mögötti vidéki színház büféjében. A kiállításon látható még két molinó is. Az egyiken Bánffy külügyminiszteri énjét, a másik református főgondnoki szerepét, illetve a gróf utolsó éveit dolgozza fel. Mivel Romániában 1926-ban nem vállalhatott politikai szerepet, a református egyház és az irodalmi élet maradt számára mint közélet: a kolozsvári leányfőgimnázium főgondnoka lett Makkai Sándor püspök jóvoltából. A következő évtizedben (1934-től 1940-ig) megírja a regénytrilógiát, majd a háborúban többször tárgyal Horthy-val a kiugrásról, illetve az erdélyi román magyar megegyezés ügyében, később felkérik, hogy sürgesse meg a fegyverszünetet, Kolozsvár az ő közbenjárására ússza meg 1944-ben a nagyobb bajt, ám saját vagyonát már nem tudja megmenteni.

A nyilas hatalomátvételnél lemond felsőházi tagságáról. és elszegényedik. Kisajátítják a palotáját, amelynek egyetlen lakrészében húzhatja meg magát. 1947-től próbál útlevélhez folyamodni, Budapestre jönni feleségéhez. Végül 1949-ben érkezik meg Budapestre, majd rá fél évre meghal. (Az Erdélyi történet olvasóinak figyelmébe ajánljuk, hogy a Bánffy Miklós vándorkiállítás 2012 júliusában a Székely Nemzeti Múzeumban, Sepsiszentgyörgyön nyílik.)

Ideje felfedezni magunknak, ha még nem tettük volna meg.