Hogyan legyünk Istenek?

Tibor Fischer regénye: Megváltás Miamiban

Tibor Fischer az a magyar írónk, aki egy sort sem írt még magyarul. Büszkék azért mi még lehetünk rá, hiszen magyaros hangzású neve nem véletlen: édesanyja például ’56-ban a magyar női kosárlabda-válogatott csapatkapitánya volt (édesapja is profi kosaras ekkor). Az író, aki már Stockportban látta meg a napvilágot, szüleinek disszidálását A béka segge alatt című regényében dolgozza fel, amely magyarul a Helikon Kiadónál jelent meg. És amellyel az egykori Brit Nemzetközösség legjobb debütáló prózaírójának járó díját elnyerte, sőt a Booker-díjra is jelölték. Ez volt a rangos irodalmi díj történetében az első alkalom, hogy elsőkötetes szerző részesült ebben a megtiszteltetésben.

Fischer ezek után természetesen az angol nyelvű irodalom (így persze a világirodalom) első osztályába repült. Legutóbbi regénye sorban az ötödik, ezen kívül még két novelláskötetet jelentetett meg.

Nem árulom el, hol játszódik a Megváltás Miamiban, amely a második Fischer-regény a Helikonnál, elég legyen annyi, hogy napfényes és Florida államban van. A főhőse, a negyvenpluszos angol, bizonyos Tyndale Corbett is fényben utazik, igaz, nem napfényben, hanem neonban. Lámpákat és világító fénycsöveket ad el, míg ki nem rúgják. Nem csak állása nincs, hanem ahogy lenni szokott, felesége is elhagyta, a lakásából pedig egy betörő egyedül a zárat tartja arra érdemesnek, hogy elvigye, a biztonság kedvéért hagy maga után egy cetlit, amin csak annyi áll: Szedd össze magad!

Tyndale gyerekkori barátja, Nelson, szintén ügynök, bilincsügynök, aki nagyon unja a bilincs-börzéket, még ha azok Miamiban is vannak. És mivel látja, hogy barátjának klímaváltozásra van szüksége, vagyis inkább csodára, hogy megváltozzon annak élete, Tyndale viccből felvetett ötletét – vagyis ő hogy menjen el az útra helyette – komolyan veszi.

Ezzel elkezdődik a Tyndale-féle utazás a Megváltás felé, mely Megváltás az átlagosnál is jóval kacskaringósabb út végén várja barátunkat. Fagylaltárusítástól kokaincsempészésig, halott feleség eltüntetésétől vallásmaffia megbuktatásáig terjed a skála, a fejlemények valószerűtlen viharában pedig olyan beszédes nevekkel hozza őt össze az Isten, avagy a nagybetűs Sors, kinek melyik tetszik, mint Dörzsölt Dave, a ronda Napalm, Rehab, vagy épp Igehirdető. Akiknek nem csak nevük furcsa, mindig történik is velük valami szokatlan (Dörzsölt Dave-et például szó szerint naponta rabolják ki). Rosszkedve és balszerencse-mágnesessége ellenére szerethető főszereplőnk, Tyndale valahogy folyton megússza, és gondolkozik, kommentál, imádkozik, elemez. Végső elkeseredésében pedig, mint egy szerencsejátékos, akinek nincs mit vesztenie, feltesz mindent egy lapra.

Fejébe veszi, hogy kipróbálja egyszer az életben, milyen az, mikor az embernek van ambíciója és nem pápa akar lenni, de nem is egy újabb szent, hanem Isten. Be is áll egy kisebb egyházba, a Felfegyverzett Krisztus templomába, ahol hamarosan már öt-tíz ember előtt prédikál. Aztán azon kapjuk magunkat, vele együtt, hogy próbáljuk körbejárni, minden erőnkkel komolyan venni a vallást, Istent, a földi élet nagy kérdését, vagyis hogy miért nem vagyunk boldogok itt a siralom völgyében.

Tyndale nagyon munkálkodik, hogy megrendezze saját feltámadását, hiszen a csoda a legnagyobb biznisz egy egyház életében, de mikor egy hullaszállító és egy orvos segítségével fel is támad, sejtelme sincs, hogy nemsokára valóban újjá fog születni. Ebben a csak távolról napfényes Miamiban – amelynek lakossága Budapestéhez nagyban hasonló, legalábbis lélekszámban, csak negyed akkora területen –, jócskán beleszagolunk az áporodottabb, csúnyább, szürreálisabb, neonizzókban gazdagabb paradicsomba, vagyis inkább purgatóriumba.

De mikor Tibor Fischer könyve épp kezdene lehangolni, vesz egy váratlan fordulatot, vagy kapunk egy Vonnegutot idéző mondatot, mint például ezt: „A kudarcban az dühít a legjobban, mennyi energiát fektettem bele az elérésébe.” De a könyv legvégéig nem lehetünk benne biztosak: vajon ez az élet-szellemvasút, ez a balszerencse-áradat tényleg csak azért sújtja hősünket, mert utálja a csokoládét?