Ahol a lányok csókolgatják a lovakat

Hedózni mentünk Mórahalomra, ez volt a majdnem hivatalos álláspont utunk célját illetően. De előbb még a Rózsa Sándor kalandjai kapcsán elhíresült Röszkén hallgattunk meg egy s mást a fűszerpaprikáról a helyi Paprikaparkban, amely kisebb fajta paprikamalom és múzeum is.

Ki tudta például, hogy a madarak nem érzik a csípős ízt, és azért tudott elterjedni a paprika, mert széthordták a magját? Nekem az sem volt magától értetődő, hogy eredetileg csak csípős paprika létezett (lásd: a szegények borsa), az édes paprikát úgy állították elő, hogy kivágták az ereket a csípősből. Továbbá, hogy az őrölt fűszerpaprikában ott van a mag is, abban vannak a színezőanyagot feloldó olajok. A Magyar élelmiszerkönyv szerinti paprikaminőségek besorolása csak azokat sokkolta a csapatból, akik maguk is fűszerpaprikát termesztenek otthon, vagy afféle ifjúkori sztahanovisták, mint én: gimnazista koromban igazgatói dicséretet kaptam, mert az őszi betakarításon kiemelkedő szorgalommal szedtem a Kalocsa környéki paprikát.

Mi úgy tudtuk ugyanis, hogy az édes-nemes a legjobb – nem kalocsai, nem szegedi – paprika. De nem! A „Különleges” feliratú paprikában van a csúcson a festékanyag, utána jön a „Csemege”, aztán az „Édesnemes”, és úgy a Rózsapaprika. Igaz, a csomagoláskor eggyel gyengébb minőséget tüntetnek fel a zacskón, mint amilyen a tartalom, hogy semmiképp ne csalódjon az sem, aki hónapok múlva nyitja csak ki a tasakot. Kiderült továbbá, hogy a száron lévő paprikák közül a füstös, vagyis a félig érett, zöldből vörösbe játszó a legjobb ízű, a legjobb minőségű. Beláttuk hát, fűszerpaprikát ültetni muszáj a kiskertbe, és a füstös terméssel aztán lehet bátran kísérletezni a konyhában. Megnéztük az átható paprikaszagú üzemet is, a régi eszközökkel, paprikafűző lányok, pompás, hol paprikafűzésre való, máskor táncházi célra használt falusi hodályok képeivel, kóstoltunk paprikás zsíros kenyeret, de az őszibarack-pálinkát sem sajnálták tőlünk.

Rómeó és a bivalyhárem

De még jobb volt a vegyigyümi-pálinka a bivalyos tanyán Nagyszéksóstón. Szegedről költöztek ki sokan valaha ide, a tanyavilágba, de azért a szegedi házat is fönntartottak a családnak. Nagy szikes tó terült el itt az ötvenes évekbeli csatornaépítésig. Sós volt a tó, a szélén kicsapódott a szik, abból főztek szappant otthonra az asszonyok. Lassan megédesedett, zsugorodott a víz, nádas nőtt benne, a csatornázás is sokat ártott neki. 2008-ban gondoltak egy nagyot Mórahalmon, hoztak 45 bivalytehenet a Felsőtiszavidéki-Hansági Nemzeti Parkból, és Rómeó is megérkezett, a bivalyhárem ura. A bivalyrezervátumban Rómeó szorgalmának köszönhetően 2010 nyarán húsz kis bivalyborjú szaladgált.  Bivalyok a tizenhatodik századtól éltek a tájon, nehéz terepen szántásra-vontatásra használták őket. Számuk mintegy 400-ra csökkent napjainkra Magyarországon, pedig a bivaly hasznos és igénytelen állat, lerágja, letapossa a nádat, gyékényt, értékes tejet ad, jó a sajtja. A húsa rostosabb, mint a szarvasmarháé, de több benne a vas és a foszfor. Ott jártunkkor a kiszáradt tómederben láttuk jó messziről Rómeót, néhány tehenet és egy kisborjút, a fiatal bivalyborjúkkal pedig a karámon át közeli barátságot kötöttünk: a bátrabb kollégák krumpliszemeket adogattak a jámbor állatok szájába.

A masszázsmedence titkai

A szorosabb értelemben vett hedózás már délután megkezdődött a négycsillagos Colosseum Hotel és a Szent Erzsébet Gyógyfürdő területén. Fura látvány kívülről a 82 szobás Colosseum, a névadó ókori római épületet idézi az alakja, de currysárgára és céklaszínűre van festve, másképp szólva: úgy néz ki, mint egy kicsit olvadt, ám gigantikus málna-sárgabarack fagyi. Ez a szálloda is kihízta egy kicsit a telket maga alól, mint sok más rendszerváltás után született épület, de manapság az a bizalomgerjesztő, ha minél hatalmasabbnak tűnik. Bent már semmi sem furcsa, inkább otthonos és elegáns együtt. Olyan a hall, mint egy mesebeli városka függönyös, erkélyes főtere, ahol alig néhány óra múlva a Hunnium 895 pálinkáit kóstoljuk helyi sajtokkal. Ezt szeretem az alföldi emberekben: a saját fejükkel gondolkodnak, és a saját inspirációjukból építkeznek, nem majmolnak se nyugatot, se keletet, amikor az a kérdés, hogy nézzen ki a szálloda, vagy mit kapjunk vacsorára, de még inkább reggelire.

Hedonizmusunk szaunaszeánsszal kezdődik, vagyis egy fiatal fürdőruhás hölgy 15 perc alatt megmutatja, hogyan kellene használni a szaunát, ha értenénk hozzá. Törülközővel, frottírzászlóval hadonászik, és körülményes mondatokat mond arról, hogy időnként szellőztetni kell. Citromdarabkákat oszt, hogy azzal dörzsöljük be az egész testünket. Aztán szétszóródunk az 1964-ben épült Erzsébet Gyógyfürdő területén, amelyre a szálloda szinte ráépült, bár az előbbihez háromcsillagos panzió is tartozik. Masszázst is kap – például csokisat – az, aki feliratkozott, de mindenki a gyógymasszázst választja inkább. A sok ülés, ugye.

A fürdőben és a szállodában is van több masszírozós medence, akad gyógyvizű, van wellness, szabadtéri, fedett is. Leghátul találunk egy sárga vizű, 38 Celsius-fokos medencét, ki van írva, fél óránál tovább nem lehet benne maradni. Talpat, hátat, nyakat, derekat masszíroznak a vízsugarak, de az egyik sarokban, három kikövezett ívben, amelyek szélén kapaszkodni lehet-kell, titokzatosan munkálnak a felszín alatt. Nagy a sorban állás, be is mondják hangosbemondón, hogy öt perc után mindenki adja át a helyét a következőnek. De ez nem mindig történik meg: átszellemült arccal kapaszkodnak a boldog szerencsések, nehogy elsodorják őket az alsó sugarak, becsukják a szemüket, hogy ne is lássák, kinek kellene átadni a helyet. Kipróbálhatjuk végül mi is, és nem csodálkozunk már semmin, azon sem, hogy főleg párok veszik igénybe.

A Tiszai batyus halászlé

Este az aranyérmes Hunnium 895 pálinkák után régi vágyam teljesül: batyus tiszai halászlét vacsorázhatok, vagyis házi tésztába csomagolva, kifőzve ott van a hallében a belsőség. És életemben először eszem olyan pontyfilét, hogy még egy morzsányi halcsont sem kerül elő belőle. A svédasztal roskadozik a sokféle földi jótól: malacsült káposztával, fogas filé, szarvas, csirkepörkölt, grillezett camembert sajt A csokis-mascarponés édességek mellett szimpatikusan apró darabkákra vágott vargabéles, egy tál meleg málnaszósszal.

Reggel friss baguettek, apró magvas zsemlék, kiflik, franciás töltött sütemények, rusztikus falusi kenyerek várnak. Kiderül: a szállodának saját pékje van, aki reggel négytől készíti a süteményeket, a kemény héjú kenyerek pedig a Varga Pékségből valók.

Folytatjuk a vízi- és szaunaéletet, mások elballagnak a Kenyérváró-dombra, ahová valaha a juhászfeleségek kivitték az ennivalót a férjeknek, onnan kapta a nevét, mert ott van most a sajtbolt, ahol az a tegnap esti jó kapros sajt és testvérei kilónként 1600 Ft-ért kaphatók. Kószálás közben rétes boltot is talál valaki Mórahalmon, az is megér egy jó biciklizést.

Az ebédünknek van egy tanulsága: ahol nem bontják jól a marhát, ott sajnos a steak sem lesz tökéletes, de az esti halászlé mindent vitt, sőt a déli fokhagymaleves is sajtos lángoskával.

A fedett lovardát és vele a dél-alföldi vágta helyszínét is meglátogatjuk. Szürreális a látvány: nádszálkarcsú amazonok lovagolják az összes gyönyörű mént a pályán. A lovarda tulajdonosa azt mondja: igen, sokkal többen vannak a lányok, mert azok csókolgatják a lovakat, a fiúk meg csak úgy odahozatják maguknak. Van azért fiú lovas is, de ő éppen versenyez. Érdemes idejönni lovas túrázni is, olcsó, kb. 5000 forint egy alkalom, és van hozzá szelíd ló is. Gyalogosan is lehet túrázni vezetővel vagy a nélkül a környéken, de horgászni, vadászni sem lehetetlen.