Mikor Ferenczi György nagy svunggal, sodrón, fájdalommal a hangjában nekikezd ennek a lemeznek, már az első hangokból halljuk: jó nyomon vannak a zenészek, valamire nagyon ráéreztek. És velük mi is jó nyomon vagyunk. Az is világos – már az elején is sejthető, és a tizenhárom szám meghallgatása után biztosan kijelenthető –, hogy a Rackajam és vezetőjük valamint az utolsó magyar forradalom 27 évesen, harc közben elhunyt mártírköltő, Gérecz Attila közt kémia alakult ki. Vagy nevezhetjük mágikus kölcsönhatásnak is, amire csak a költészet, vagy a zene képesek.
A Helikon Kiadó Hangzó Helikon-sorozatában valahogy sikk az igényesség, a klasszikusokat feldolgozó zenészek mintha versengenének egymással, nehezen lehetne gyengébb darabját megnevezni a vállalkozásnak. Ezúttal Ferencziék tették magasra a lécet, ahogyan tették pár évvel ezelőtt a szintén jól sikerült Petőfi-lemezzel, ahol az amerikai gitáristent, Jimi Hendrix-et házasították össze a 48-as szabadságharc ikonjával.
Ha nem tudnék magyarul, és mit sem sejtenék Gérecz élettörténetéről, akkor sem csak egy igényesen hangszerelt, jó dalokat felvonultató korong lenne ez. Ahol virtuóz villanygitár, hegedű és természetesen ízes herfli futamok, valamint okosan dögös dobolás váltakoznak érzékeny, ízléses vokálokkal. Az ötvenes években születő rock and roll, blues, gospel, néhol funky, vagy rap műfajokban megírt szerzeményeket bármelyik zenekar szívesen szerepeltetné a saját albumán.
Ha nem tudnék magyarul, azt hiszem, akkor is felsejlene, hogy olyan ez a dramaturgiailag is szépívűre, változatosra komponált dalfüzér, amely nem mellőzi sem a lassabb nótákat, sem a lendületesebb tételeket, mintha egy nem létező film zenéjét hallgatnánk. Mert pusztán a zene alapján is úgy tűnne, hogy egy torokszorító, izgalmas, fájdalmasan szép mozi lenne ez, aminek ilyenek a betétdalai. Már csak le kellene forgatni hozzá a mozgóképet.
Talán ilyen érzéseim lennének, ha nem tudnék magyarul. Azonban szerencsére tudok. Ígyhát nem csak a zenét élvezhetem, de a verseskötetként is funkcionáló CD-füzetet is böngészhetem. Ahol megtudhatom, hogy kicsoda is volt Gérecz Attila. Hogy huszonegy évesen összeesküvés és hazaárulás vádjával 15 évre ítélték, Vácon ült, ahonnan négy év után megszökött (a medréből kiáradt Dunát átúszva eljutott Budapestre), elkapták, szökéséért további három év szigorított börtönt kapott, ahonnan az 1956-os forradalom szabadította ki, hogy pár nappal később egy orosz tankról leadott lövés végezzen vele, mivel a költő természetesen csatlakozott a szabadságharcokhoz. 27 évesen halt meg, mint egy rocksztár, csak nem heroin túladagolásban, hanem egy szovjet tankról leadott sorozat következtében.
Ha a zene nem volna elég, ezzel a tudással a birtokában az ember és értve a „dalszövegeket”, vagyis Gérecz verseit, az album hatását nem tudja kikerülni. Gyomorszájon vágják az olyan sorok, hogy „Másom sincs, Uram. Beérem / azzal, hogy arcodat viszem; / csak így bírtam még el: kenyéren / és vízen.” (Kenyéren és vízen) Vagy máshol: „Nekem már szitok az Isten szó a számon. / Én nem a haldoklót, az élőket szánom.” (Az Isten balján) Nem csak tudjuk, érezzük is, hogy mennyire hitelesek ezek a sorok.
És döbbenetes, mennyi kedvesség is megfért egy olyan fiatalember költészetébe. Amikor a beteg kedveséhez ír, vagy egy kislányról, aki egy homlokán csillagot viselő katonára mosolyog, vagy amikor Gérecz édesanyjának ír, a magyar költészet egyik legszebb négysorosával: „A ház előtt majd kert lesz;üldögélni / a tó partján fogsz késő délután, / s a megtört fény öledre tér pihenni, / elringva arcod szelíd mosolyán.” (Visszfény)
Csak kevesen tudnak olyan szomorú és vagány verset írni, mint a Karácsonyi ének a börtönben és úgy megszorongatni az ember szívét, mint Gérecz (amelyre alaposan rátesz Ferencziék értő segítsége).
Nagyon sok sláger van ezen a lemezen. Nehezen lehetne kiemelni róla dalokat, olyan erős a mezőny, de A távozó biztosan az egyik csúcspontja. Nehezen tudok elképzelni olyan magyar embert, akinek erre a lopakodós basszusfutamra, tökös és egyben fájdalmas énekre („– Oh kinek fáj, tud szeretni csupán...– ”) nem indul, hátborzongató hegedű és kürt szólamokra, villanó gitárfutamokra nem mozdul meg a szíve – és a lába.
Gérecz Attila - Ferenczi György Hangzó Helikon
Helikon Kiadó, 2012
