A vásárolt autó motorja három nap után elkezdett kopogni...

A használt autót eladó kereskedő megfizettetheti velem a javítást?

dr. Ócsai József
2014. 05. 04. 6:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napokban vettem egy használt személygépkocsit kereskedésben, 240 000 forint értékben. Mintegy 100 km megtétele után az autó motorja elkezdett kopogni. Visszavittem a kereskedésbe, ahol azt mondták, a szerelőjük megjavítja. A kérdésem, hogy kérhetnek-e pénzt a javításért? A gépjármű három napot volt nálam.

2014. 04. 10.

A közölt információk alapján álláspontunk szerint a kereskedő a gépkocsi javításáért nem kérhet Öntől díjat, mivel az a szavatossági jogok érvényesítése körébe tartozó javításnak minősül. A gépkocsi ugyanis azzal, hogy a vásárlástól számított néhány napon belül meghibásodott – a motorja kopogni kezdett –, feltételezhetően már a megvásárláskor is rendelkezett azzal a hibával, amelyet Ön utólag, rövid időn belül észlelt. Ez pedig azt jelenti, hogy már akkor sem rendelkezett azokkal a minőségi paraméterekkel, amelyek ilyen esetben még egy használt gépkocsitól is elvárhatóak.

Ilyen esetben a kereskedő csak akkor mentesül a kijavítás költségeinek viselése alól, ha bizonyítja, hogy Ön az eltérő minőségi paraméterekről – a motor hibás működéséről – már a vásárláskor is tudott, vagy azt tudja bizonyítani, hogy a hiba a vásárlás után, már Önnél keletkezett. Ellenkező esetben a kijavítás költsége a kereskedőt terheli.

 

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

Hasonló kérdéseket és válaszokat olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.