A néptáncosok fesztiváljának régi hagyománya van a Muravidéken. A Lendvai Szüret, a több mint harmincéves néprajzi-turisztikai rendezvényen a néptáncosok mindig is jelen voltak, felvonulással, színpadi fellépéssel.
2005-ben azonban a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet a Muravidék Néptáncegyüttes kezdeményezésére és önkéntes munkája segítségével először nemzetközi néptáncfesztivált szervezett Lendván Határon innen és túl címmel. Azóta a néptáncosok és vendégeik a fesztiválon találkoznak. Eleinte a szeptember eleji szüret, majd az augusztusi Szent István-napi rendezvénysorozat keretében perdültek táncra a néptáncosok. A szervezők rég dédelgetett álma volt, hogy ez a fesztivál önálló rendezvény legyen, és a programba a fellendülő gyermekegyütteseket is bevonják. Az álom az idén valósult meg.
A fesztivált június végén, mondhatni „tanévzáróként” szervezték meg Dobronakon. A „táncos kedvű” jó hangulatot az áprilisi szeszélyes esős idő sem mosta el. A nagy sátor szárnyai alatt hét muravidéki gyermekegyüttes az óvodás korosztálytól az általános iskolásokig – ott volt Lendva, Dobronak, Hodos, Pártosvalva – és egy négy együttesből összevont felvidéki vendégcsoport, Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes, valamint az Apró Megyer és Apró Csilizke együttesek Nagymegyerből és Csilizradványból lépett színpadra.
A felnőtt korosztályt pedig öt muravidéki és egy magyarországi, a nagykanizsai Zalagyöngye együttes képviselte. Muravidék színeiben a Szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület néptánccsoportja, a Muravidék Néptáncegyüttes, a Muravidéki Pedagógusok Egyesületének tánccsoportja, a Nefelejcs, valamint a Lendván működő szlovén és horvát néptáncegyüttesek léptek fel.
A csoportok a magyar folklór gazdag hagyományából merítve szebbnél szebb táncokkal szórakoztatták a közönséget, majd a közel négyórás műsort táncház követte a nagykanizsai Bojtár Együttessel, amely valamennyi muravidéki magyar néptáncegyüttest is kísért.
Muravidéken a néptánc és a hagyományőrzés ünnepe volt a fesztivál – már azzal is, hogy csak a gyermek és ifjúsági szakaszban több mint 150 kis táncos szerepelt.