A táplálékfelvételt – optimális esetben a szükségletnek megfelelően – az éhségérzet és az étvágy határozza meg. Ezek szabályozását egy rendkívül összetett rendszer végzi, melyben a központi idegrendszer mellett hormonok és egyéb jelátvivő anyagok (neurotranszmitterek, citokinek) vesznek részt.
A szervezet táplálékellátottságának fokáról a központi idegrendszert elsősorban egyes hormonok (leptin, inzulin stb.) informálják. Ezenfelül az agyban kialakuló éhségérzet vagy jóllakottságérzet, az ízérzékelésről eljutott információk és számos egyéb szignál is hatással van a táplálékfelvételre. A szabályozásban szinte minden szervünk részt vesz. A táplálékfelvétel úgynevezett érző – szenzoros – szabályozó ága az energiahiány érzetét juttatja el az agyba, zömmel a tápcsatornából és a zsírszövetből érkező jelekkel, elsősorban hormonális úton. A fehér zsírszövetben termelődő leptin vérben mért mennyisége arányos az energiaraktár nagyságával, és erőteljesen befolyásolja a szervezet energiafelhasználását. A gyomorban termelődő „éhséghormon” szintje a vérben étkezés után lecsökken, így szabályozza az étvágyat és alakítja ki a szervezet „táplálkozási órarendjét”.
Az egyes étkezések méretét, az étkezés abbahagyását alapvetően a jóllakottsági szignálok befolyásolják. Ezek egyike az, hogy a táplálékkal elfogyasztott szénhidrátok a vérbe kerülve a hasnyálmirigyet inzulinkiválasztásra sarkallják, ami az agyba jutva és befolyásolva más hormonhatású anyagok működését, étvágycsökkentő hatást fejt ki. Az elfogyasztott táplálékok elraktározása a zsírszövetben történik, ennek megszaporodása is az inzulinszint növekedésével jár, ami, ugyanazon mechanizmus útján, további étvágycsökkentő hatású lehet. Amennyiben a táplálékkal felvett, és az életműködésekhez, hőtermeléshez, fizikai aktivitáshoz felhasznált energia egyensúlyban van, a testtömeg állandó marad. Azonban a testtömeg állandóságát biztosító szabályozó mechanizmusok sérülhetnek, újabb hatások érvényesülhetnek, ami könnyen súlygyarapodást idézhet elő.
A táplálékfelvétel szabályozásában jelentős szerephez jut a biológiai óra is. Több kutató összefüggést talált a napi alvással töltött idő és a túlsúly kialakulásának esélye között. Nagy esetszámú vizsgálatokból levont megállapítások szerint az 5 óránál kevesebbet alvóknál 40 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki az évek során elhízás, mint azoknál, aki napi 7-8 órát töltenek rendszeresen alvással. Ezt a kapcsolatot gyermek- és fiatalkorban találták a legerősebbnek, így felvetődik, hogy az alvásra fordított egyre kevesebb idő is kiváltó tényezője lehet a gyermekkori elhízásnak. Felnőttek esetében megfigyelték, hogy a naponta 6 óránál kevesebbet alvók átlagos energiabevitele mintegy 178 kcal-val nagyobb volt a napi 9 órát vagy annál többet alvókénál. Árnyalta a képet, hogy a kevesebbet alvók energiafelhasználása átlagosan 113 kcal-val több volt a sokat alvó társaikénál. Ezek a kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy az alváshiány is egyik oka lehet annak, hogy többet eszünk, mint amit felhasználunk.
A sorozat előző részében általános tudnivalókat foglaltunk össze, a következő részben az éhezés nélküli fogyókúráról lesz szó.
