10 emeletes panelházban lakom, és a problémám a felettünk lévő szomszéd fiával van. Az apjával él, aki gyárban dolgozik, és elég sok éjszakai műszakot vállal, a fiatal srác pedig természetesen kihasználja a szabad estéket, és ordenáré bulikat szervez. Gondolom, mondanom sem kell, hogy tisztán hallatszik éjszaka egy emelettel lejjebb, hogy éppen milyen zene szól, de nem is ez a legzavaróbb, hanem a dübörgés, amit éjszakai futballozás okoz a panellakásban.
Ez már körülbelül egy éve megy így, eddig jóhiszemű voltam, mert szeretek békében lenni a körülöttem élőkkel, de a tegnapelőtti kicsapongás után úgy döntöttem, hogy a következő alkalommal feljelentést teszek.
Olvastam, hogy több lehetőség van. Lehet, hogy helyszíni bírságot kapnak, lehet, hogy csak figyelmeztetést stb.
Mivel a nevem látszódni fog feljelentésen, ezért kicsit aggódom, hogy megpróbálnak bosszút állni (mégiscsak rosszindulatú fiatalokról van szó, akiknek már szóltunk diszkréten, hogy hát lejjebb lehetne venni a hangerőt, de persze semmin se változtattak). A kérdésem az, hogy ha például valamivel összekenné az ajtónkat vagy bármi hasonlót csinálnának azért, mert mi feljelentettük őket, mi a teendő?
Ezért is feljelenthetem őket, hogy bosszúból ezt meg azt csinálták? (2014. 06. 22.)
Mindenki köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédjait szükségtelenül zavarná – kiterjesztő értelmezéssel azokra a személyekre is vonatkozik, akik a dolgot egyéb jogcímen használják; a szomszéd a szükségtelen zavarás tűrésére nem köteles, írja a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) 2220/2010. számú polgári elvi határozata. Fentiek és a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján az alábbi intézkedéseket javasolnám:
A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.
A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.
Ne feledje, joga van kérdezni!
Tisztelettel:
dr. Csomós Lilla Annamária
ügyvéd
onlinejogsebesz.hu