Egy cégnél 2 éves, határozott idejű szerződést kötöttem azzal a feltétellel, hogy ha 2 éven belül egyoldalúan felbontom a szerződést, akkor a tanfolyam díját köteles vagyok megtéríteni. 2 hónappal a szerződés lejárta előtt szerettem volna közös megegyezéssel megszüntetni a munkaviszonyomat, mivel volt már több ilyen eset is a cégnél. Amikor bevittem a kinyomtatott dokumentumot a közös megegyezéssel való felmondásról, nem fogadták el. Azt mondták, hogy vagy megvárom a 2 hónapot, vagy ki kell fizetnem a tanfolyam díját. Hivatkoztam a többi dolgozóra, hogy nekik sem kellett fizetni, és nekik megengedték, hogy közös megegyezéssel szüntessék meg a szerződést. Abból a szempontból is rossz, hogy nem kapok így referenciát a cégtől. Azóta (lassan egy hónapja) nem mentem be dolgozni, kaptam egy levelet, hogy nem jeleztem a távolmaradásomnak okát és kérik, hogy indokoljam a távollétem okát és támasszam alá igazolásokkal, különben igazolatlan távollétnek minősítik. A cég idén december 31-én meg fog szűnni. Mit tehetek, illetve mire számíthatok az üggyel kapcsolatban? (2014. 11. 08.)
Amennyiben kifejezetten ilyen kikötést írt alá a munkaszerződésben, mely szerint a munkaviszony 2 évet megelőzően történő felmondása esetén a tanfolyam díját vissza kell fizetnie, akkor ezt a kikötést be kell tartania, ettől nem tud eltérni. Annak sajnos nincsen jogi relevanciája, hogy más esetekben a munkáltató kinek és mit engedett meg, joga van a szerződést a jelen esetben betartatni. Ha nem megy be dolgozni, akkor a munkáltató jogosan kéri, hogy igazolja a távolléte okát. Ha ezt nem teszi meg, a munkáltató jogosult a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntetni, persze ennek a jelen esetben (ha már mindjárt amúgy is lejár a szerződése), nincsen különösebb jelentősége. A tanfolyam díját munkáltatói felmondás esetén önnek nem kell visszafizetnie, kivéve, ha a szerződést ezt is tartalmazza.
A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.
A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.