A találkozót követően Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője elmondta: Orbán Viktor támogatásáról biztosította az Európai Unió és Japán között a jövőben megkötendő szabadkereskedelmi megállapodást. Mindkét kormányfő fontosnak nevezte a gazdasági kapcsolatok elmélyítését, pozitív példaként említették a Suzuki magyarországi befektetését, s úgy vélték, hogy jó lenne, ha azt több hasonló jellegű beruházás követné – hangsúlyozta a szóvivő.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a miniszterelnök a megbeszélésen elmondta, hogy „nagyon fontos állami iparfejlesztési politika zajlik Magyarországon”, valamint azt, hogy Közép-Európa fel fog értékelődni a közeljövőben, s ez Japán számára is komoly lehetőséget jelent a gazdasági együttműködés területén. A japán miniszterelnök megköszönte Orbán Viktornak azt a segítséget, amelyet Magyarország és az Európai Unió nyújtott a természeti katasztrófa idején.
(MTI)
Fontos állami iparfejlesztési politika zajlik Magyarországon
A kétoldalú kapcsolatokról egyeztetett szerdán Orbán Viktor magyar és Kan Naoto japán miniszterelnök Párizsban. A két ország vezetője a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulójának ünnepségére érkezett a francia fővárosba.
2011. 05. 25. 19:40
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!