A király a kormányalakítást sürgeti

II. Albert király szerint az Európai Unión belüli együttműködés szorosabbá tételét is lassíthatja, ha Belgiumban nem sikerül megoldást találni a több mint egy éve tartó belpolitikai válságra.

MNO
2011. 07. 20. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A július 21-i nemzeti ünnep alkalmából tartott televíziós beszédében az uralkodó ismét sürgette a politikai erőket, hogy tegyenek meg mindent – a tavaly júniusi választások óta tart a belpolitikai válság – a kormányalakítás előmozdítása érdekében. Az ország jelenlegi helyzete negatívan befolyásolhatja Belgium unión belüli pozícióját, és aggodalmat kelt az uniós partnerekben – vélekedett a 77 éves király. Hozzátette: a válság „lassíthatja az európai építkezés ütemét is, amelyet már így is megnehezítettek az euroszkeptikusok és a populisták”.

A kormányalakítás azért nem sikerül, mert az országot alkotó két nagy régió, a holland ajkú Flandria és a francia ajkú Vallónia között minden eddiginél mélyebb ellentétek alakultak ki az ország politikai reformjairól és a pénzügyi források régiók közti elosztásáról. A gazdagabb és nagyobb Flandria pártjai több függetlenséget akarnak ennek a régiónak, míg a vallonok ez esetben az egyensúly megbillenésétől, gazdasági helyzetük nehezebbé válásától tartanak. A politikai tárgyalásokat nehezíti, hogy a tavalyi választásokon győztes Új Flamand Szövetség (N-VA) párt hajlíthatatlan a minél nagyobb flamand önállóságra vonatkozó törekvéseit illetően, ugyanakkor több más erő nélküle nem hajlandó részt venni a kormányalakításban.

A király sok hónapnyi tárgyalássorozat után elvileg megbízta a kormányalakítással a jelenleg legnépszerűbb vallon párt, a szocialisták vezetőjét, Elio Di Rupót, ám a koalíciós tárgyalások még nem vezettek eredményre. II. Albert most hangoztatta: azt szerette volna, ha a nemzeti ünnepen már egy felesküdött kormányt üdvözölhet, és nagyon sajnálatos, hogy ez nem valósulhatott meg. Az uralkodó beszédében arra is intett: a belga lakosság jólétét is fenyegeti, ha nem sikerül gyorsan megoldást találni a helyzetre.

A belga nemzeti ünnep a belpolitikai válság mellett a királyi családra vonatkozó híresztelésre is alkalmat adott a helyi sajtóban. Értesülések szerint az uralkodó kisebbik fia, Lóránt herceg nem vehet részt a csütörtöki rendezvényeken, mégpedig azért, mert az elmúlt időszakban több politikai rosszallást kiváltó lépést tett. Ezek között első helyen említik a tavasszal titokban tett látogatást az egykori belga gyarmat Kongóban, amellyel a herceg figyelmen kívül hagyta a család és az ügyvezető kormányzat ellenkező értelmű kérését.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.