„Nem vagyok atomfizikus, és nem vagyok az iráni atomprogram atyja” – nyilatkozta a múlt héten a Kommerszant című orosz lapnak Danyilenko, akit a NAÜ-nek az iráni atomprogramról szóló jelentése konkrétan ugyan nem nevezett meg, de rámutatott: egy „külföldi szakértőnek” fontos szerepe volt abban, hogy Irán megszerezze a nukleáris töltetek megépítéséhez szükséges tudást.
A The Washington Post szerint Danyilenko, aki azzal kereste meg az irániakat, hogy precíziós robbantással grafitból ipari gyémántot tud előállítani, voltaképpen a nukleáris fegyverek detonátorának kifejlesztésében segédkezett. A szokatlan, félgömb alakú szerkezetet az iszlám köztársasága szakemberei 2003-ban fejlesztették ki, nem sokkal azután, hogy Danyilenko hatévi munka után távozott az iráni Nukleáris Fizikai Központból. Fegyverszakértők szerint az eszköznek egyetlen rendeltetése a nukleáris technológiában az lehet, hogy dúsított urán vagy plutónium összepréselésével láncreakciót idézzen elő.
Az iráni kutatóközpont vezetője Szejed Abbasz Sahmoradi volt, aki a lap által megszólaltatott szakértők szerint pontosan tudta, hogy Danyilenko nagy precizitású detonátorainak szimmetrikus lökéshullámai nemcsak apró, szintetikus gyémántok előállítására, de a fenntartható nukleáris láncreakció előidézésére is alkalmasak.
A jelenleg 76 éves tudós a Sznyezsinszkben működő (Cseljabinszki terület) Összoroszországi Műszaki Fizikai Tudományos Kutatóintézetben (VNIITF) – a világ egyik legjelentősebb fizikai kutatóintézetében – dolgozott az 1950-es évektől egészen nyugdíjba vonulásáig. Danyilenko a Szovjetunió szétesése után Ukrajnába költözött, ahol létrehozott egy nanogyémántok robbantásos előállítására szakosodott céget. Mivel azonban sem Európában, sem Amerikában nem talált megfelelő befektetőket, 1995-ben azt tette, mint megannyi volt szovjet tudós: az iráni követséghez fordult.
Danyilenko kifejlesztett egy olyan száloptikás műszert is, amellyel mérni lehet a robbanások impulzusának formáját, valamint azt is, hogy milyen hatást gyakorol az egy gömbfelület különböző pontjaira. Egy ilyen eszköz rendeltetésére a NAÜ helyszíni vizsgálatakor az iráni szakemberek nem tudtak magyarázatot adni, de az ellenőrök szerint robbanófejek építésén kívül a felhasználásnak más praktikus területe nem lehet.
A NAÜ szakemberei három, egymástól független nyomot követve jutottak el Danyilenkóhoz. Állításuk szerint gyanújukat megerősítették az egykori szovjet tudós saját szavai is. A fizikus például elismerte, hogy Cseljabinszkban titkos katonai programokon dolgozott – egy olyan időben, amikor a szovjet tudósok feladata az volt, hogy a nukleáris robbanótölteteket olyan méretűre zsugorítsák, hogy azok beleférjenek egy rakétába vagy egy tüzérségi lövedékbe.
Vjacseszlav Danyilenko egyes tudományos publikációi bizonyíthatóan konkrétan is testet öltöttek néhány iráni fejlesztésben. A tudós, aki a „gyémántgyártás” mellett a robbanás fizikájáról és alkalmazásairól is tartott eligazítást iráni kollégáinak, magánbeszélgetések során elismerte: nem zárja ki, hogy az általa rendelkezésre bocsátott információkat „egyéb célokra is” felhasználták.
