Már elmúlt éjfél, amikor a Moszkva melletti Pozdnyjakovo falucska előkelő lovardájának éttermében az orosz miniszterelnök felállt az asztaltól, s elbúcsúzott a Valdaj Klub tagjaitól. Ezt megelőzően a mintegy háromórás beszélgetésen elmondta, milyennek látja a világ és Oroszország helyzetét, s felelt a meghívottak kérdéseire.
A térséggel foglalkozó kutatók és újságírók leginkább arra voltak kíváncsiak, milyen lesz az elnöki székbe tavasszal minden bizonnyal visszatérő Putyin, s merre halad Oroszország. A kormányfő nem értett egyet azzal, hogy az orosz fejlődés megrekedt volna. Elismerte, hogy a politikai rendszert meg kell újítani, de nem a stabilitás kárára. „Nem szándékozunk egy helyben toporogni. Nem az a célunk, hogy konzerváljuk a hatalmunkat, hanem a hatékony politikai rendszer felépítése” – fogalmazott. Putyin számára azonban rendkívül fontos a stabilitás. Hosszan ecsetelte a ’90-es években szinte polgárháborús helyzetet, s büszkén sorolta, hogy az ezredforduló után stabilizálta Oroszországot, s látványosan emelkedett az életszínvonal is. A jövedelmek az elmúlt tíz évben valóban a korábbi többszörösére nőttek, idén az elmúlt húsz évben legalacsonyabb szinten az infláció, a költségvetés egyensúlyban van, s az ország különösebb fájdalom nélkül vészelte át a globális válságot is.
„Megfontoltan kell haladnunk, Oroszországban ugyanis különösen fontos a stabilitás. Csakis ezen a bázison épülhet egy politikailag érett struktúra” – magyarázta. A belső folyamatokat erősítheti a posztszovjet térséget integráló Eurázsiai Unió gondolata, amely Putyin elképzelése szerint az egész régió versenyképességét növeli. Az orosz kormányfő aláhúzta, ez a hangsúlyozottan gazdasági alapú kezdeményezés nem az Európai Unió ellen irányul, s inkább a közeledés eszköze lehet. Putyin tanulna is az unió hibáiból, amely szerinte már több dokumentumot gyárt, mint egykor a szovjet legfelsőbb tanács.
A Kremlbe visszatérni készülő miniszterelnök nem rejtette véka alá világ közelmúltbeli eseményeivel kapcsolatos csalódottságát sem. A líbiai beavatkozásról szólva az ENSZ felhatalmazás nemzetközi kapcsolatokat romboló túllépéséről beszélt. Kendőzetlenül bírálta az amerikai rakétavédelmi rendszert is, mondván, az fenyegeti az orosz atompotenciált, s ezt Moszkva nem hagyhatja válasz nélkül. „Mi megváltoztunk, de Amerika nem!” – fogalmazott, megjegyezve, hogy még mindig Oroszország feltartóztatásában gondolkodik. „Az Egyesült Államok mindenképpen meg akarja tartani a vezetőszerepét, tovább atyáskodna Európa felett, a világ azonban változik, s a régi módszerek egyre kevésbé működnek” – hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy a kapcsolatok újraindítását Washington komolyan gondolja, s a „perezagruzkát” fenn akarja tartani.
Megkapta a magáét az EU is, amely Putyin véleménye szerint nem viselkedett civilizált módon az úgynevezett 3. energiacsomag elfogadásakor, amelynek nincs más célja, mint hogy kiszorítsa Oroszországot az európai piacról. Elégedett volt ugyanakkor Putyin az orosz–kínai kapcsolatok alakulásával. Mint mosolyogva megjegyezte, a kínaiakkal nem egyszerű tárgyalni, nem engednek, a megbeszélések légköre ennek ellenére jó.

Városháza-botrány: Budai Gyula felkérdezte Karácsony Gergelyt a friss vádemelés után