A megmozdulást, amelyen a rendőrség becslése szerint kétezren vettek részt, hatalmas rendőri készültség előzte meg és kísérte. A demonstráció rendjére lovas egységekkel megerősített, négyezer fős rendőri alakulat ügyelt, vagyis a kivezényelt rendőrök száma kétszeresen haladta meg a tüntetőkét. A szervezők előzőleg tízezer fős részvételre számítottak. A Scotland Yard ezúttal semmit nem bízott a véletlenre. Tavaly decemberben egy hasonló diáktüntetés az utóbbi évek egyik legsúlyosabb zavargásába torkollt – a tüntetők még Károly brit trónörökös és felesége autóját is megtámadták –, és akkor a rendőrséget az a vád érte, hogy nem vonultatott fel elégséges erőt a randalírozók megfékezésére.
Szerdán a londoni egyetemi negyedből a City felé vonuló tömeget minden oldalról szoros rendőri gyűrű fogta körbe. A rendőrség még a tüntetés kezdete előtt határozott megfogalmazású röplapokat osztott ki a demonstrálóknak, figyelmeztetve őket arra, hogy a legkisebb rendbontásra is azonnal erő alkalmazása és őrizetbe vétel lesz a válasz. A figyelmeztető röplap szerint az is rendbontásnak számított, ha a diákok egy nagyobb csoportja letér az előre egyeztetett és engedélyezett útvonalról. Erre egyetlen helyszínen volt példa: a Trafalgar téren, Nelson tengernagy híres szobrának tövében néhány tucatnyian sátrakat vertek fel és megpróbáltak letáborozni, de a rendfenntartó alakulatok gyorsan felszámolták az alkalmi tábort, és húsz személyt őrizetbe vettek.
A Scotland Yard előre közölte azt is, hogy – Nagy-Britanniában most először – a tüntetés rendjére ügyelő karhatalmi erők egy része elvi felhatalmazást kapott gumilövedékek bevetésére. Ezzel az eszközzel azonban csak kis számú, külön kiképzett rendőrt szereltek fel, és ők sem kísérték közvetlenül a London utcáin vonuló tömeget, hanem csak készenlétben álltak a kijelölt rendőrőrsökön.
A brit rendőrség Angliában, Walesben és Skóciában még soha nem alkalmazott tömegoszlatásra gumilövedéket. A Nagy-Britanniához nem tartozó, de vele együtt – a brit korona fennhatósága alatt – az Egyesült Királyságot alkotó Észak-Írországban azonban a szektariánus villongások évtizedeiben rendszeresen használtak gumilövedékeket a zavargások megfékezésére. A gumilövedékek nagy-britanniai alkalmazása a tavaly decemberi súlyos zavargások nyomán merült fel.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról