A légierő szerdán sajtótájékoztatón ismerte el a gyakorlatot, mely 2008 júniusáig folyt. A szóvivő elmondta, a „fennmaradó” – azaz azonosíthatatlan vagy a család által valamiért el nem szállított – testrészeket először kremálták, majd egy szerződéses cég gondjaira bízták, mely egy jelöletlen virginiai szemétlerakóba temette a hamvakat – ez a procedúra megfelel a kórházi hulladékkal szemben támasztott előírásoknak. Azóta változtattak a gyakorlaton, a maradványokat urnákba helyezik és tengerésztemetésben részesítik.
A doveri bázisra érkezik a tengerentúlon elhunyt majdnem minden katona teste. A háborúk nagy nyomást helyeztek az intézményre, a szóvivő véleménye szerint ezért folyamodtak a nem kifejezetten kegyeletteljes módszerhez. A nemzet halottainak megpróbáltatásai azonban nem korlátozódtak a méltatlan temetésre: az is kiszivárgott, a bázison katonák testrészei vesztek el, egy különösen szerencsétlen tengerészgyalogosnak pedig lefűrészelték a karját, hogy beférjen a koporsóba.
A hírhez kapcsolódóan a doveri katonai hullaház három vezető tisztviselőjét büntették meg, állásuktól azonban nem fosztották meg őket A védelmi minisztérium is vizsgálódik, és pert fontolgat a vétkesek ellen.
The Washington Post (washingtonpost.com)