Sztolipin útján indul Putyin?

A régi-új elnöknek ki kell mozdítania Oroszországot a jelenlegi stagnálásból, a kérdés csak az, hogy Vlagyimir Putyin a modernizáció melyik útját választja.

Azt már tudjuk, hogy ki lesz Oroszország új elnöke, azt azonban még nem, milyen is lesz majd Putyin újabb, immár harmadik elnöki ciklusa. Megpróbál életet lehelni az elhaló reformokba, mint az ezredforduló után, avagy folytatja 2008 előtt abbahagyott központosító politikát? S miként fogadja majd az orosz társadalom Putyint „újratöltve”? A mai Oroszország ugyanis már más, mint tíz vagy akár négy éve, amikor a káosz és a szétesés évtizede után a stabilitásért, az életszínvonal emelkedéséért cserébe önként áldozta be a szabadságjogok egy részét. Elengedhetetlen a modernizáció, az energiatartalékokra épülő gazdaság diverzifikálása, miközben itt a globális válság újabb hulláma, ami sokak szerint az olajárak esését is magával hozza. A 35 ország legkiválóbb, Oroszországgal foglalkozó elemzőit, újságíróit és közéleti személyiségeit tömörítő Valdaj Klub jelenleg zajló 8. találkozóján a résztvevők erre is választ keresnek, s az általuk optimálisnak tartott forgatókönyvet Putyinnal találkozva Oroszország „erős emberével” is ismertetik.

Hiába érkeztek egész nap Oroszország szempontjából jobbnál jobb hírek – megindult a gáz az Északi Áramlaton, európai és amerikai nyomásra immár Grúzia sem gördít akadályt Moszkva WTO-tagsága elé –, az orosz elemzők meglehetősen pesszimistán látták országuk jövőjét. Hangulatukon még az sem javított, hogy Moszkva környékén leesett az eső hó. Az még csak érthető volt, hogy a kalugai tanácskozáson felszólaló ellenzéki politikusok, Vlagyimir Rizskov, Borisz Nyemcov vagy Leonyid Gozman a rendszer morális válságát ecsetelve forradalmi robbanást vizionáltak, de a hatalommal békés viszonyt ápolók többségét sem vetette szét az optimizmus. Még akkor sem, mikor a külföldi meghívottak rámutattak, Putyin ellenfeleinek jelenléte önmagában cáfolja a sötét helyzetértékelést.

A lehetséges forgatókönyvek közül a liberális-demokrata reformokat az álmok kategóriájába sorolták, a demokratikus forradalomnak semmi jele sincs, a kemény autoriter rezsim bevetése pedig szerintük a társadalom ellenállásán bukna meg. Maradt a status quo megőrzésének a lehetősége, amelyet a pesszimisták valószínűsítenek, amely lényegében kizárólag a hatalom megőrzésére koncentrálna. Mint azonban többen rámutattak, ez meglehetősen rövidlátó elképzelés, hiszen az átalakítások teljes elutasítása a rendszer bukását hozná. Ezzel a hatalmi elit is láthatóan tisztában van. Nagyobb valószínűsége van az autoriter, felülről vezérelt modernizációnak, amelynek három évszázados múltja van Oroszországban. Ez utóbbi szcenárióra többen hajlanak, hiányolják azonban ehhez a megfelelő intézményrendszert. Kérdés, hogy ezt elfogadná-e az egyre nyitottabb társadalom, s kibírná-e a külső környezet esetleges hirtelen romlását.

A Valdaj Klubban vitázók a fent vázolt szcenáriókból leginkább a Sztolipin nevével fémjelzett változásokat valószínűsítik, megjegyezve, hogy feltehetően egyik felvázolt forgatókönyv sem valósulhat meg tisztán. Leginkább az várható, hogy a következő évek modernizációja a nagyobb kilengéseket elkerülve alapvetően evolúciós úton igyekszik majd leszámolni a jelenleg fojtogató stagnálással. Ennek kapcsán többen felhívták a pesszimista orosz kutatók figyelmét arra, hogy azért a várható 3-4 százalékos gazdasági növekedés eleve magasabb, mint a fejlett világ előre látható bővülése, s a stabilitás sem okvetlenül jelenti a rendszer megmerevedését, a pangást.