A Sicung megyei szénbányából – ahol mentők százai dolgoznak – helyi idő szerint szombaton estig 28 holttestet hoztak fel a gázrobbanás miatt betemetett tárnából. A három nap során összesen 240 tonna szénportól kellett azt a 250 méter hosszú alagutat megszabadítani, amelyben a bányászok a beleset idején dolgoztak.
Az eddigi vizsgálat kiderítette, hogy a magántulajdonban lévő bánya illegálisan működött, engedélyét a bányabiztonsági felügyelet egy évvel ezelőtt bevonta.
Tizenhét áldozat családja kapott eddig 10 ezer jüan (358 ezer forint) segélyt a temetkezési költségekre, továbbá a hozzátartozók családonként 660 ezer jüan (23,6 millió forint) „kártérítési csomagban” részesülnek – derül ki a Hszinhua hírügynökség jelentéséből, amely nem tért ki a bányát működtetők kilétére és a felelősökre.
A baleset alig egy héttel azután történt, hogy Honan tartományban 8 bányász meghalt egy omlás következtében, 52 bányászt sikerült megmenteni. A mentési akció a legnagyobb volt 2010 áprilisa óta, amikor 115 mélyben rekedt bányászt sikerült 8 napi fogság után élve a felszínre hozni.
Kína szénbányái a világ legveszélyesebbjei, még ha az utóbbi években – köszönhetően a kisebb és a törvénytelenül működtetett bányák bezárásának – javultak is a statisztikák. Míg például 2002-ben megközelítette a 7 ezret a bányaszerencsétlenségben életüket vesztettek száma, addig tavaly 2433-an váltak balesetek áldozataivá.