Az elmúlt napok szalagcímei sokban hasonlítanak egymásra: „Hannover bandáról”, a „Leine-parti korrupciós hálózatról”, Hannover ismert, „örökletes barátságairól” és olyan mocsárról írtak, ahol karrierek virágoztak. Megerősödött az a benyomás, miszerint Hannoverre jellemző egy olyan bonyolult összefonódás a „csillogó” vállalkozók és a politikusok között, mely ebben a formában máshol nem található. Hogy ez mennyire igaz, az pontosan nem tudható, talán csak a kölni vagy a müncheni beszámolók hiányoznak.
Az bizonyos, hogy számos tartományi politikus később Berlinben tölt(ött) be kiemelkedő posztot: Gerhard Schröder (SPD) volt kancellár, Christian Wulff (CDU) szövetségi elnök, Philipp Rösler FDP-elnök, alkancellár, Ursula von der Leyen (CDU) szociális miniszter, Sigmar Gabriel SPD elnök, Frank-Walter Steinmeier (SPD) volt kancellári miniszter, Bundestag-frakcióvezető.
Ennek egyik oka a Berlinhez való földrajzi közelség. A másik, hogy nem számít sem tipikus CDU- vagy SPD-törzsterületnek, ezért politikai trendeket, koalíciókat itt próbáltak ki, mielőtt országosan bevezették volna.
Hannover ezenfelül, ellentétben Münchennel vagy Kölnnel, a mérték és a középszerűség városa, ahol hiányoznak a durvább politikai kilengések. Az északnémet szokásoknak megfelelően a politikusok egymással való viszonya is tartózkodóbb és visszafogottabb. Az újságírók és a politikusok viszonyát is a „bizalom lojalitásért” mottóval lehet leírni.
Ez az óvatoskodó és tapintatos hozzáállás kultúrája egészen a helyi sajtóig terjed. Például a hannoveri Hell’s Angels bandáról, mely erős bázissal rendelkezik a városban, sokkal többet írt a brémai Weser-Kurier, mint a helyi lapok. Hasonló a helyzet a kétes ügyeiről és politikai kapcsolatairól elhíresült Carsten Maschmeyer üzletemberrel kapcsolatban. Róla sokkal többet tudósított a Norddeutsche Rundfunk hamburgi stúdiója, mint a hannoveri.
Ebben a helyzetben számos politikus abban bízott, hogy mindig kesztyűs kézzel fognak bánni a velük. Éppen ezért igen nagylelkűnek bizonyultak annak az elhatárolásában, mi az, amit lehet és mit nem szabad megtenniük. Azonban úgy tűnik , vége ennek a tilalmi korszaknak. A hannoveriek az elmúlt időszak tudósításaira egyre inkább úgy reagálnak, örülnek annak, hogy végre leírhatják azt, amit amúgy is mindenki tudott. Egyesek igazi lokálpatriótaként azt hiszik, ezek a jelenségek másutt is előfordulnak. Mások viszont úgy vélik, hogy ezeket az ügyeket mérhetetlenül eltúlozzák.
A csoport, mely eltérő összeállításban rendszeresen találkozik, szintén hannoveri tulajdonságként, több pártból tevődik össze. Ennek egyik központi figurája, aki előbb Schröder, majd Wulff barátja volt: Carsten Maschmeyer, az AWD nevű pénzügyi szolgáltató cég alapítója, aki 1998-ban Schröder kampányát finanszírozta, és később megvette a kancellár emlékiratainak jogait. Egy másik befolyásos személyiség ebből a körből, Jürgen Großmann az RWE energetikai óriás vezetője.
Lassan a hannoveriek érzékennyé válnak ezekre az informális kapcsolatokra. A politikai hatalom, az üzleti érdekek és a piros lámpás negyed kapcsolatairól az elmúlt egy évben egyre többet beszélnek az alsó-szászországi tartományi gyűlésben, ezért ezek az informális hálózatok egyre inkább kerülik a napfényt.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
