Az írás szerint kétféleképpen lehet az FDP pártigazgatójának lemondását értékelni. Egyrészt a legmélyebb rezignáció állapotában távozott, mert úgy véli, hogy pártja állapota szinte menthetetlen, és ő maga sem tud már ezen segíteni. A második, hogy azért mondott le, mert nem sokkal később indulni kíván Philipp Rösler pártelnökkel szemben. Az FDP számára elviselhetőbb változat a második lenne. Akkor ez a totálkáros párt még egyszer reménykedhetne, mert valaki még a döntő harca készül, szeretne valamit elérni; magának, a pártjának, a politikai liberalizmusnak – ami a mai FDP-ben már alig található.
Viszont aki látta Lindnert szánalmas lemondási nyilatkozatakor, az tudja: egy harcos másként néz ki, másként beszél, s megmondja, miért küzd. Lemondási nyilatkozata olyan vértelen, mint az a párt, amelyiknek igazgatója volt. Lindner sajtótájékoztatóját csak a pártelnök nyilatkozata múlta alul. Az FDP állapota többé már nemcsak elszomorító, hanem katasztrofális. Egyszerűen szánalmas, mi lett az egykor büszke kis pártból – írja a lap.
A lemondott pártigazgató az utolsó reménységnek számított. Ő volt a politikai liberalizmus utolsó zászlóhordozója. Jellemző, hogy a pártelnök a konzervatívnak számító Patrick Döringet szemelte ki utódául, akit a fiatal liberálisok csak „rohamsisaknak” neveznek. Azaz, akinek nem sok köze van az FDP jogállami liberális hagyományaihoz, amit Lindner eredetileg képviselni szeretett volna.
A cikk szerint Lindnernek nem volt ideje és ereje, pártigazgatóként szinte minden pillanatot igénybe vett alkalmatlan elnökének és állandó kirohanásokba menekülő elődjének, a külügyminiszternek, a védelmezése. Nem szakított elég időt a legfontosabbra, hogy a programalkotó bizottság vezetőjeként megújítsa az FDP-t. Ezzel bizonyíthatták volna, hogy a párt még mindig az, amiért régebben rájuk voksoltak a polgárok. Egy okos párt, mely a szabadságot, az egyenlőséget, a szolidaritást és az igazságot ismét újraértelmezheti. Lindner szerette volna pártját kiszabadítani a gazdasági liberalizmus börtönéből, a kísérlet azonban káoszba torkollott.
Az FDP egyre kevesebb szavazatot kap, mert gazdaságpolitikája ósdi. A demokráciával kapcsolatos nézetei egyszerűen viccnek számítanak. Például a közvetlen demokráciát követeli, azaz az országos népszavazást. Ha azonban a párton belül ilyennel próbálkozik valaki, akkor az katasztrófába torkollik. Először a pártvezetés megpróbálta megakadályozni az euró-mentőcsomag kapcsán a tagok megkérdezését, majd amikor nem sikerült, megpróbálta eljárásjogi trükkökkel manipulálni a voksolás végeredményét.
Philipp Rösler, aki az euró-mentőcsomag ügyében tojástáncával keltett feltűnést, olyat tett, ami majdnem kimeríti a választók megtévesztésének bűncselekményét. A párttagok megkérdezését még a határidő lejárta előtt eredménytelennek nyilvánította. Ami vagy elképesztő szemtelenségről, vagy példátlan butaságról tanúskodik. Ezzel azonban nem a szavazásnak adta meg a kegyelemdöfést, hanem saját magának. Még akkor is, ha eddig erre nem figyelt fel.
Mindennek megvan a maga ideje. Azonban az FDP ideje lejárt. A CDU olyan koalíciós társsal kormányoz, ami után ki lehetne tenni, a feliratot: a párt felszámolás alatt. Az utolsó tőkéjük a vezetés fiatalsága volt, de ezt is eljátszották. Hogy a felszámolás milyen gyors lesz, az a párttagoknak az euró-mentőcsomagról tartott belső szavazásának eredményétől is függ. Még az is lehet, hogy emiatt a jelenlegi berlini koalíciót is fel kell oszlatni – figyelmeztet a lap publicistája.
Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de)
