Seth van Doorn elmondta: az EU fokozni akarja szerepvállalását Mianmarban.
A délkelet-ázsiai ország számos reformot hajtott végre az elmúlt egy évben: húsz év óta először választásokat tartottak az országban, a katonai kormány névleg átadta a hatalmat egy polgárinak nevezett kormányzatnak, enyhítettek a cenzúrán, és szabadon engedték a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezetőt.
Ezen intézkedések nyomán – noha további lépéseket tartanak szükségesnek, mindenekelőtt a még mindig börtönben lévő több mint ezer politikai fogoly szabadon bocsátását – december elején Hillary Clinton amerikai külügyminiszter látogatott el a volt Burmába, ezen a héten pedig az egykori gyarmattartó Nagy-Britannia külügyminisztere, William Hague tesz hivatalos látogatást Mianmarban. A brit külügyminiszter csütörtök este találkozott Aung Szan Szú Kjivel.
Hírek szerint az Egyesült Államok azt fontolgatja, nagykövetséget létesít a volt Burmában, ugyanakkor egyelőre nincs szó a délkelet-ázsiai ország elleni szankciók megszüntetéséről. Az amerikai kormány Mianmarral kapcsolatos politikája egyike annak a kevés ügynek, amelyben kétpárti egyetértés van a washingtoni kongresszusban.