Az 5. cikk értelmében a NATO-országok bármelyik tagállam ellen intézett támadást valamennyiük ellen irányuló agressziónak tekintenek, és ilyen helyzetben támogatják a megtámadott felet vagy feleket, akár fegyveres erővel is.
Gordon hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok növelni fogja együttműködését európai partnereivel az interoperabilitás terén a globális kihívások kezelésében. „A transzatlanti együttműködés továbbra is a stabilitás alapvető forrása marad a kiszámíthatatlan világban, és Európa a fő partnerünk a globális és a gazdasági stabilitás kiterjesztésében” – fogalmazott az amerikai diplomata néhány nappal az után, hogy Barack Obama amerikai elnök és Leon Panetta védelmi miniszter meghirdette: Washington áramvonalasítja haderejét, az ázsiai–csendes-óceáni térségbe helyezi át védelempolitikájának súlypontját.
Döntés Afganisztánról
Philip Gordon emlékeztetett rá, hogy a NATO 2010-es lisszaboni csúcstalálkozóján a tagállamok új stratégiai koncepciót fogadtak el, amelynek célja, hogy felkészítse a szövetséget a 21. század kihívásaira. Gordon elmondta, hogy a májusban Chicagóban megrendezendő NATO-csúcson a szövetség minimum három prioritásra összpontosít majd: az afganisztáni átmenetre, a NATO katonai képességeire, és partneri kapcsolataira. A helyettes államtitkár rámutatott, hogy Afganisztánban az átmenet új szakaszában a nemzetközi stabilizációs erő (ISAF) a harci feladatok ellátásától áttért az afgán biztonsági erők támogatására és a tanácsadásra. A tagállamok vezetői várhatóan meg fognak állapodni a 2014 utáni Afganisztánnal kapcsolatos elképzelésekről is.
A katonai képességek tekintetében a fő hangsúlyt a hatékonyság, az „intelligens védelem” kapja; a szövetségeseknek a nehéz költségvetési körülmények között is együtt kell működniük abban, hogy szembe tudjanak nézni az őket érő kihívásokkal. A NATO emellett világszerte tovább erősíti a partneri kapcsolatait, és biztosítja, hogy a szövetség a párbeszéd és egyben a hatékony együttműködés fóruma legyen a közös biztonsági aggályok kezelésében. Philip Gordon Líbia példáját hozta fel annak illusztrálására, hogy a közös katonai fellépésben a NATO-tagállamok mellett a térségből és máshonnan való partnerek is részt vállaltak.