A 83 éves, rossz egészségi állapotban lévő Mubarak hordágyon fekve ismét megjelent hétfőn a tárgyaláson, amelynek során az ügyészség halálbüntetést kért rá, úgy vélve, hogy az exállamfő személyesen felelős a népi felkelés – hivatalos adatok szerint 850 embert halálát okozó – elfojtásáért.
Számeh Asúr, a magánvádlókat védők bizottságának és az egyiptomi ügyvédi kamarának az elnöke a Kairó külvárosában zajló tárgyalás újabb fordulójának elején kért szót, hogy bemutassa a bizonyítékokat éleslőszer használatára. Az ügyvéd az ügyészségtől kapott iratokat mutatott, köztük „a központi biztonsági erők fegyvereinek hivatalos regiszterét”, amely szerinte azt bizonyítja, hogy „160 rendőr volt ellátva automata fegyverekkel és 4800 éleslőszerrel”.
Asúr bemutatta a központi biztonsági erők műveleti termének egy jelentését is, amely szerint négy egységet láttak el automata fegyverekkel, és mindegyik egység „ötven, éleslőszerrel ellátott rendőrből állt”. Idézte az ügyvéd Mubarak egy tavaly január 28-i, három nappal a felkelés kezdete utáni beszédét is, úgy ítélve meg, hogy az tartalmazza „a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés hallgatólagos beismerését”. Beszédében Mubarak közölte: utasította a rendőröket, hogy addig „védjék a tüntetéseket, amíg azok nem fajulnak lázongásokká”.