A tüntetések annak a tiltakozási hullámnak részei, amelyet a karácsony előtt nyilvánosságra került Gorilla-dossziéban szereplő, a szlovákiai politikai élet és gazdasági érdekcsoportok állítólagos összefonódását leíró információk váltottak ki.
A legnagyobb botrány
Az önálló Szlovákia történetének legnagyobb politikai-közéleti botrányává vált Gorilla-ügy – a nagy hideg ellenére – több ezer embert vitt az utcákra. A számbelileg legnagyobb tiltakozás a fővárosban és Kassán volt. Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Felkelés terének közel felét töltötte be a tömeg – a tiltakozók kereplőkkel és saját gyártású transzparensekkel jelentek meg –, Kassán becslések szerint háromezren tüntettek.
Pozsonyban Alena Krempasská, a tüntetés egyik szónoka felolvasta a szervezők államhatalomnak címzett követeléseit. A tíz pontban többek közt szerepelt, hogy a Gorilla-dossziéban szereplő összes politikus távozzon posztjáról, és haladéktalanul kezdődjön meg az érintettek büntetőjogi felelősségre vonása.
Rács mögé csuknák az érintetteket
„A legfőbb ideje, hogy végre valakik a rács mögé kerüljenek, mert különben sosem lesz vége a korrupciónak” – nyilatkozta az MTI tudósítójának a helyszínen a tüntetés egy magyar résztvevője. A tiltakozó menetben – civilként – több politikai pártnak a Gorilla-dossziéban nem említett képviselője is részt vett.
„Tiszteletben tartjuk a szervezők kérését, hogy a politikai pártok maradjanak távol a rendezvénytől, ugyanakkor támogatjuk a tiltakozóknak a politikai élet megtisztulását célzó követeléseit” – mondta el az MTI-nek a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a menetben civil résztvevőként megjelent Berényi József.
Transzparensek és petárdák
A „Gorillák a rács mögé!”, „Eleget etettünk benneteket” és hasonló transzparenseket tartó tiltakozók a Szabadság térre, a kormánypalota épülete elé vonultak, a tiltakozók egy része petárdákat és hangbombákat dobott be a kormánypalota kertjébe, atrocitásokra nem került sor.
A TASR állami hírügynökség törvényszéki forrásokra hivatkozva éppen pénteken hozta nyilvánosságra a Pozsony I-es járásbíróság előző napi döntését, amely szerint ideiglenesen nem jelenhet meg nyomtatásban egy, a Gorilla-dossziéban leírtakat feldolgozó könyv. A kiadás felfüggesztését egy, a Gorilla-dossziéban többször is szereplő személy kezdeményezte.
Eredeti
A Gorilla-botrány tavaly decemberben robbant ki azt követően, hogy a Gorilla-dosszié néven elhíresült, állítólag titkosszolgálati lehallgatások leiratán alapuló irat nyilvánosságra került. A Gorilla-dossziéban leírtakat teljes egészében a mai napig nem bizonyították, de azok eredetiségét több közszereplő, köztük Daniel Lipsic belügyminiszter is megerősítette.