Gigantikus hatalomtechnikai játszmába kezdett Sarkozy

Lehet, hogy a francia elnökválasztási kampányba hivatalosan csak most beszálló Nicolas Sarkozy egy ideig még az antiszemitizmus vádját is lenyeli azért, hogy elnök legyen?

Fura mód nem igazán van hírértéke, hogy Nicolas Sarkozy hivatalosan még csak most jelentette be indulását a francia elnökválasztási versengésben, ugyanis a kampányt már hónapok óta folytatja. Szakértők szerint ennek volt része az októberi örményországi elnöki látogatás is, valamint annak a – népirtások tagadását szankcionáló – törvényjavaslatnak a hatalomtechnikai felhasználása, ami még az ősszel született meg, és amire január végén a francia felsőházként működő szenátus is rábólintott. A törvény kapcsán a Magyar Külügyi Intézet által szervezett minikonferencia arra igyekezett rávilágítani, hogy miként lavíroz a baloldal által „nyomatott” ügyben Sarkozy, mit okoz ez a francia–török viszonyban, illetve hogyan áll hozzá a bizony megtörtént örmény népirtás ügyéhez az ankarai külügy.

– A szenátus által elfogadott, mindössze két passzusból álló törvény furcsa módon igen rövid és zavaros – szögezte le a kezdetek kezdetén Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a Corvinus tanára, külön kiemelve, hogy voltaképp egy szó sincsen az örményekről a népirtás tagadását büntető törvényjavaslat szövegében, mégis egyértelmű, hogy emiatt született (a belpolitikai célokról később), ugyanis például a holokauszttagadás tiltásáról már egyéb módon rendelkezik előírás. Hoffmann igen problematikusnak nevezte, hogy a népirtás fogalmát csak évtizedekkel 1915, tehát az örmény genocídium után vezették be a nemzetközi jogba (1948), a visszamenőleges alkalmazás pedig nemcsak a jogtörténelmi hagyományok miatt lenne problematikus, hanem amiatt is, hogy egy esetleges eljárás során már nem lehetne megtalálni sem az áldozatokat, sem a túlélőket, sem a hozzátartozókat, sem a tetteseket, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincsenek életben.

Hoffmann Tamás összességében nem tartja szerencsésnek, hogy jelen normákat a régmúlt eseményeire visszavetítsék, hiszen akár száz éve is teljesen más volt a nemzetközi környezet, s nehezen lehetne meghúzni a határt, amikorra visszanyúlhasson az időben, elég szerinte csak a gyarmatosítás századai során folytatott kegyetlenkedésekre gondolni.

– A törvény sokkal inkább belpolitikai kérdés – vette át a szót Fejérdy Gergely, a külügyi intézet főmunkatársa, aki az MNO-n a közelmúltban már beszélt a törvény francia belpolitikai szerepéről, ezúttal bővebben, érzékletesebben is szólt arról, hogyan s miként vitték keresztül a francia baloldal által egyre hangosabban erőltetett ügyet. – December 22-én az alsóház, január 23-án a szenátus szavazott róla. Az alsóházban figyelemre méltó, hogy az 577 képviselőből mindössze 55 volt jelen a döntéshozatalkor, s ezt követően sürgősséggel vitték is a felsőházba – ecsetelte Fejérdy. Látható tehát, hogy az elsöprő többség távol maradt a szavazáskor. (Politikai nyalánkságnak számít, hogy a szavazás pontos részleteit nem töltötték fel a világhálóra, ez gyakorlatilag még nem fordult elő...)

Sarkozy még ezt is beáldozza

Az ötödik francia köztársaság alkotmánya mindazonáltal lehetővé teszi, hogy alaptörvényi kontroll alá vegyék ezt a rendelkezést is, mint bármely másikat. No, itt jön a képbe Nicolas Sarkozy, aki maga is kérhetett volna törvényi kontrollt, de nem tette – természetesen, mivel éles hangon állt ki a törvény védelmében, korábban többször is. A kontrollnak van egy másik alkotmányos lehetősége is, mégpedig az, hogy 60 alsó- vagy felsőházi képviselő kérje egy héten belül – ez a forgatókönyv valósult meg, január 31-én 77 szenátor és 65 képviselő konkrét mondatokra kért ellenőrzést. A Fillon-kormányzat – mint Fejérdy szemlélteti – élhetett volna azzal a lehetőséggel, hogy az alkotmánytanács sürgősséggel döntsön a törvénnyel szembeni kifogásokról, de ezt sem tette, és Sarkozy – élve a jogi lehetőséggel – a maga szempontjából ügyesen taktikázva szépen megvárta, amíg az egyébként reményei szerint szavazatokat hozó törvény kritikusai előbújnak. A törvény kihirdetése államfőként úgyis az ő reszortja.

Van némi kockázat is a kontroll kapcsán, ugyanis ha az alkotmánytanács bármilyen ok miatt „elkaszálja” a népirtástagadók büntetéséről szóló törvényt, az kihatással volna a korábbi, holokauszttal kapcsolatos, hasonló jogszabályra is, de Fejérdy Gergely szerint ezt az egy-két éves kellemetlenséget Sarkozy simán beáldozza, ha közben otthon megnyeri az elnökválasztást.

Lapozzon tovább!
---- Oldal címe ----

A szakember felidézte, hogy noha 1918-ban mindössze alig négyezer örmény élt Franciaországban, a húszas évektől, amikor a franciák súlyos munkaerőhiánnyal küzdöttek, „mandátumterületeikről” – Szíria, Libanon – ennek a létszámnak a sokszorosa jött „örményből”. – 1965-ben hallunk először nyíltan a franciaországi örményekről, amikor a párizsi Champs-Élysées-n már 15 ezer örmény vonul fel, de a hatalom ekkorra már nem nézte olyan jó szemmel jelenlétüket, egyrészt, mert az örmény kisebbség igen jó kapcsolatokat ápolt a francia kommunistákkal, másrészt '73-ban egy terroristacsoport merényletet követett el a török követ ellen – helyezte történelmi távlatokba az örmények franciaországi „recepcióját” Fejérdy, elmondva még, hogy az enyhülést örményügyben Francois Mitterrand 1981-ben kezdődő elnöki ciklusa jelentette. Ez azért fontos, mert a mostani elnökválasztás baloldali elnökjelöltje, Francois Hollande éppen őt tartja politikai példaképének – könnyen is tette, hiszen ha politikai hasznot akar húzni az örmények elleni népirtásból, illetve a törvényből, olyan etalont kellett találnia, aki hangsúlyosan kezelte az örmény kérdést, Mitterrand óta ráadásul nagy a csend az ügyben.

A francia–török kapcsolatokra a közelmúltig nem is volt kiemelt hatással az örmények egyre növekvő számú jelenléte frankhonban, leszámítva egy-két hadászati beszállítás elmaradását, sőt maga Sarkozy korábban ígéretet tett arra, hogy amíg ő az elnök, a törökök „lelki békéjéért” nem játszik az örmény kártyával. Azért csak a közelmúltig, mert Sarkozy a közelmúltban – októberben – Örményországban járt, ahol elejtette, hogy jó volna, ha Örményország belekezdene a múltbéli események feldolgozásába.

Akármi is lesz a hatályba még nem lépett törvény vége, az alkotmányos kontrollhoz kellenek Sarkozy emberei is – az elnök tehát valószínűleg már jól tudja, mi lesz a játszma vége, aminek során elemzők szerint szélsőjobbos voksokra vadászik, valamint elérheti a baloldali jelölt sarokba szorítását, ha sikerül saját gyermekeként interpretálnia a népirtástagadás büntetéséről szóló törvényt.

Dobrovits Mihály turkológus még Hoffmann szavaira reagált annyiban, hogy valóban irreális volna régmúlt korok eseményeit a ma parlamentjei elé vinni; példaként azt említette, hogy Rómában sem hánytorgatja fel ma senki Karthágó lerombolását. Viszont úgy látja, hogy a mostani talán még egy utolsó pillanat, amikor földbirtok-, illetve tőkeviszonyokat megmozgathat a törvény.

– Ne feledjük, az örmény egy nagyon jól szituált kisebbsége volt az Oszmán Birodalomnak, alkotmánya és autonómiája volt. A feszültségek a törökökkel akkor kezdődtek, amikor az örményeket elkezdték orosz, francia, amerikai részről nagyon támogatni, és szabadcsapataik tevékenykedtek az orosz hadseregben. A törökök jelzésértékkel először még „csak” kitelepítéseket hajtottak végre, kurdokat költöztetve az örmények helyére, akkor még szó sem volt népirtásról – rajzolta tovább a képet a Szegedi Tudományegyetem és az MTA professzora. Hogy az örmények százezreinek szisztematikus leölését (1915) utólag hogyan kezelte Törökország, arra azt mondta, különösen a területi kérdéseket 1923-ban rendező lausanne-i béke után kezdtek tagadni, egyszerűen azt mondták, ők nem bántottak senkit, egy hajszála sem görbült az örményeknek, legfeljebb maguktól elmentek, akik el akartak.

Volt egyszer egy Mohács

A professzor szerint igazi identitásválságot okoz Törökország külpolitikájának Örményország puszta léte is, ugyanis az felszínre hozta a régmúlt idők kérdőjeleit is, tudniillik még Mohácsot is átmagyarázzák, egyesek talán azt is megkérdőjelezik, hogy a törökök ott voltak, illetve hogy a magyarok csatában vettek volna részt – elintézik talán annyival, hogy ott mindenért a Habsburgok voltak a felelősök. Úgy látja, a mai napig teljesen kiszámíthatatlan a török külpolitika, amin talán még Allah sem tud kiigazodni.

Annak kapcsán, hogy a franciák célja mi lehetett a törvénnyel, úgy nyilatkozott, talán ki akarták ugrasztani a nyulat a bokorból Ankarában, ott pedig már csak azért is meg vannak lőve, mert az egyik legnagyobb befektető a kis-ázsiai országban a Renault.