A politikus hangoztatta, hogy az indiai atomipar nehéz helyzetbe került azért, mert a nem kormányzati szervek, elsősorban amerikaiak, nem tudják felmérni India egyre növekvő energiaéhségét. A helyi nem kormányzati szervek irányításával folyó tiltakozások eredményeképpen már így is megakadályozták két, egyenként ezer megawattos atomreaktor beindítását az India déli részén fekvő Kudankulamban – mondta a miniszterelnök.
Útfoglalás
Tavaly szeptemberben a tiltakozásokat követően két hónappal elhalasztották a kudankulami atomerőmű beindítását. Október közepén a tiltakozások kiújultak és a tüntetők elfoglalták a nukleáris erőműhöz vezető utat.
Decemberben az indiai hatóságok vizsgálatot kezdeményeztek a tiltakozások mögött álló nem kormányzati szervezetek ellen. Arra várnak magyarázatot tőlük, hogy miként használták fel azokat a pénzeket, amelyeket külföldről kaptak.
A kudankalami atomerőmű építése orosz segítséggel folyik, amelynek alapja a Szovjetunió és India között 1988-ban aláírt szerződés. Az építkezés 2001-ben kezdődött.
Orosz térvesztés
A kilencvenes évek elejétől mostanáig Oroszország nagy teret vesztett az imponáló gazdasági növekedést felmutató India piacán az ott megjelenő új, erős versenytársakkal szemben. Moszkva a nukleáris technológia és alapanyag fő szállítójának szerepét szeretné betölteni, amikor az Egyesült Államok megjelenésével hatalmas konkurenciája támadt az indiai nukleáris piacon.
Washington és Újdelhi 2006-ban megállapodást kötött a nukleáris energia polgári célú hasznosításában való együttműködésről.
A korábbi évtizedekben Újdelhi nem tudott hozzájutni nyugati nukleáris technológiákhoz, mert a Nyugat megtagadta vele az együttműködést, arra hivatkozva, hogy a dél-ázsiai hatalom nem írta alá az atomsorompó-szerződést. Akkoriban Oroszország, illetve jogelődje, a Szovjetunió volt az egyetlen ország, amely ellátta Indiát atomreaktorokkal és nukleáris fűtőanyaggal.