A magyar–szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából az államtitkár Darja Bavdaž Kuret budapesti szlovén nagykövettel megnyitotta a Szlovénia identitása – Egy állam szimbólumai című kiállítást pénteken a Külügyminisztérium épületében. Bába Iván kifejtette: húsz évvel ezelőtt a magyar kormány komoly erőfeszítéseket tett a fiatal szlovén állam nemzetközi elismertetéséért, és a két ország közötti kapcsolatok azóta is „töretlenül fejlődnek”.
Titkos tevékenység
A szlovén függetlenség kinyilvánítását „fáradságos, titkos diplomáciai tevékenység” előzte meg, a nagyhatalmakat is meg kellett győzni arról, hogy Jugoszlávia a szlovén önállósodási törekvésektől függetlenül is szétesne – idézte fel. Mint mondta, erre azért volt szükség, mert a nemzetközi politika több szereplője tartott a szlovén függetlenségnek Jugoszlávia más részeire tett hatásától.
Az akkori magyar politikai vezetők szoros kapcsolatban álltak a kialakulóban lévő független szlovén állam képviselőivel, Antall József miniszterelnök Alojz Peterle későbbi szlovén kormányfővel, Jeszenszky Géza külügyminiszter pedig Dimitrij Rupellel, későbbi szlovén kollégájával – emlékeztetett.
Az államtitkár kiemelte: húsz év sok idő egy ember életében, de nem a történelemben; Szlovénia mégis rengeteget elért az elmúlt húsz év alatt, ezt mutatja be a kiállítás.
Barátságból partnerség
Darja Bavdaž Kuret arról beszélt, hogy húsz év alatt Magyarország és Szlovénia barátsága valódi partnerséggé érett, ezt a kapcsolatot erősíti a két ország EU- és NATO-tagsága, valamint a közép-európai együttműködés iránti elkötelezettségük.
Szlovénia „az európai történelem egy változásokkal teli korszakában” vált önálló állammá – hangoztatta. Mint mondta, Európa több nemzete szerezte meg vagy szerezte vissza függetlenségét „a demokratikus mozgalmak felerősödésének, a hidegháború befejezésének és a nagy, többnemzetiségű államok felbomlásának” idején.
Együttműködés
A szlovéneknek nem volt könnyű a nemzetközi közösség teljes jogú tagjává válni – vélekedett. Kiemelte, azokban a bizonytalan időkben elengedhetetlen volt szomszédaik, így Magyarország támogatása. A diplomata is utalt az akkori magyar és szlovén politikai vezetők közötti szoros együttműködésre.
A tárlat a Szlovén Köztársaságot bélyegein, bankjegyein, pénzérméin keresztül mutatja be, a kiállítás megnyitóján a diplomáciai testület több tagja megjelent.