Khaled Abol Naga színész-rendezőként, az UNICEF nagyköveteként maga is ott volt a Tahrír téri tömegben Kairóban 2011. január 25-én. A külügyi intézet vendége már a Mubarak-rezsim idején elismert élharcosa volt a demokratikus átalakításért, a szociális jogok érvényesítéséért folytatott küzdelemnek. Magyarország egyiptomi nagykövete ezért kedves szavakkal méltatta a polgárjogi aktivistát kedden délelőtt.
A rendező kendőzetlen őszinteséggel beszélt két évvel ezelőtti élményeiről és filmjéről, amely arra keresi a választ, mi is történt 2011 januárjában a Tahrír téren.
A nép ereje
„Akik azt gondolják, hogy Ben Ali vagy Mubarak távozása jelenti a változást az arab világban, azoknak csalódást kell okoznom. A változás bekövetkezett, de nem legfölül, hanem alul, a nép köreiben – vezette be előadását a rendező. – Kimondhatjuk: a nép ereje jóval komolyabb, mint a hatalomban lévő embereké, és pontosan ezt hívják úgy, hogy demokrácia.”
2010 decemberében egy tuniszi utcai árus, Mohammed el-Bouazizi végső elkeseredésében felgyújtotta magát. Halálával kezdetét vette a jázminos forradalom, mely Tunéziából kiindulva futótűzként terjedt az arab országokban. Az arab tavasz 2011-ben elsöpörte Ben Ali, néhány héttel később pedig Hoszni Mubarak rendszerét is. Jordániában a király menesztette kormányát, Száleh jemeni elnök súlyos sérülései miatt elmenekült országából, majd lemondott. Líbiában több hónapon át tartó, NATO-beavatkozással járó polgárháború tört ki, a harcoknak Moammer Kadhafi októberi halála vetett véget. Szíriában jelenleg is folynak fegyveres összetűzések a kormánycsapatok és a felkelők között.
Naga filmjét, a Mikrofont éppen azon a napon mutatták be Egyiptomban, amikor a Tahrír téren elszabadult a pokol. A film ezzel gyakorlatilag a forradalom alkotásává vált. Az aktivista a felvillantott filmrészletek között olykor kérdésekkel bombázta hallgatóságát: „Hogy hol ébredt fel az arabok közös öntudata? A Tahrír téren, többek között akkor, amikor az egyiptomi tüntetők kifeszítették a szíriai zászlót.”
Naga úgy vélte, ilyen korábban még soha nem történt az arab világban. A különböző országokban élő emberek felismerték, hogy ők egy néphez, egy kultúrához tartoznak.
A térre vonulók sem tudták, mi történik
„Amikor Bouazizi felgyújtotta magát Tuniszban, valami elkezdődött” – így a rendező. Elmondta, az emberek nem tűrték tovább, hogy a hatalomban lévők a képükbe nevessenek. „Mit látunk ezen a téren? – tette fel a kérdést Naga a csordultig telt Tahrír térről készült felvételre mutatva. – Maguk sem tudják, és én sem, sőt azok sem tudták, akik oda tartottak. Ők azért mentek a térre, hogy választ leljenek arra a kérdésre, mi is történik valójában.”
A levetített felvételek hallatán a hideg futkosott a hallgatóság hátán: a Kairó központi terén összesereglett minimum százezres tömeg forradalmi jelszavakat skandált elképesztő hangerővel. Emberek tízezrei Alexandriában, feldühödött tüntetők Szuezben, egy felső-egyiptomi medence aljáról a rezsimnek üzenő (Menjetek, mielőtt elfogy a levegőtök!) búvárok. „A kairói múzeumban található kincsek átalakultak utcára vonuló, skandáló fiatalokká. Ők az új rendszer legfontosabb kincsei.”
Hogy kik voltak a forradalom szponzorai? A Facebook és a Twitter, ezt pedig az egyiptomi boltok, házak falán is megtekinthetik – sorolta Naga. „Remélem, önök is az arab tavasz mellé állnak, hiszen ez az egész semmi másról nem szól, mint az alapvető emberi jogok biztosításának kérdése” – ecsetelte törekvéseit.
Nincs bizalom
A közelmúltra tekintve a rendező elmondta, a nép természetesen nem elégszik meg azzal, hogy egy diktátor elment, és helyette jön egy másik. „Tavaly novemberben ugyanekkora tömeg gyűlt össze a Tahrír téren, mint az arab tavasz kezdetén, decemberben pedig, amikor a választásokon győztes Muszlim Testvériség utasításokat adott az embereknek, szintén az utcára vonult mindenki.” Az egyiptomiak szabad választásokra adott reakciója ekképpen beszédes és tanulságos. A lakosság ugyanis nem bízik sem a korruptnak, diktatórikusnak tartott katonai vezetésben, sem a szélsőséges vallási szervezetek politikai vezetőiben.
