A neve elhallgatását kérő diplomata elmondta, hogy Rijád saját kezdeményezésére, a szíriai vérfürdő befejezése érdekében küldött hadfelszerelést Jordániába, hogy onnan eljuttassák a szíriai lázadóknak. A művelet részleteit később hozzák nyilvánosságra – ígérte a diplomata.
Az arab világban nagy befolyással rendelkező Szaúd-Arábia élesen bírálja Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét a tavaly kirobbant népfelkelés véres elfojtása miatt. Rijád szerdán bejelentette, hogy bezárja damaszkuszi nagykövetségét és hazarendeli diplomatáit; a szaúdi nagykövetet már tavaly augusztusban hazahívták Szíriából.
Szaúd el-Fejszál herceg, szaúdi külügyminiszter március 4-én úgy vélekedett, hogy a szíriai ellenzéknek jogában áll felfegyvereznie magát. Több más ország, köztük Katar már szintén jelezte, hogy kész fegyvert szállítani a szíriai felkelőknek, a kuvaiti parlament pedig határozatban szólított fel erre.
Szíria hétfőn azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát és Katart, hogy a terroristák bűntársa, és ezért osztozik a vérontás felelősségében. Damaszkusz rendszeresen terroristaként bélyegzi meg a kormányellenes felkelőket. A Szabad Szíriai Hadsereg több ezer dezertált katonából és hozzájuk csatlakozott civilekből áll, akik könnyűfegyverekkel veszik fel a harcot a nehézfegyverekkel is rendelkező szíriai reguláris hadsereggel.
A szaúdi lakosság egy részét törzsi kötelékek kötik össze a szíriai szunnitákkal. A sivatagi királyság államfője, Abdallah bin Abdel-Azíz anyja például a kelet-szíriai Sammar törzs leszármazottja volt.