Az értékelés egy döntéshozóknak készült, titkos októberi beszámoló szélesebb közönségnek szánt változata. Bár a következő 10 évben valószínűtlen, hogy államok fognak háborúzni a vízért, annak folyamatos hiánya egyes területeken hatással lehet az amerikai érdekekre – vélik elemzők.
Különösen fontos ebből a szempontból a tíz országon áthaladó Nílus, a Törökországot, Szíriát és Irakot érintő Tigris, illetve Eufrátesz, az Indus és vízgyűjtő területe, amely Afganisztán, Pakisztán, India és a tibeti térség számára játszik kiemelkedő szerepet, illetve az Izrael, a palesztinok és Jordánia között vita tárgyát képező Jordán folyó.
„Ahogy egyre komolyabbá válnak a gondok a vízzel, úgy nő a valószínűsége annak, hogy az államok azt a befolyásgyakorlás eszközeként fogják használni” – mutatott rá egy magas rangú amerikai hírszerzési tisztségviselő. Szerinte a század közepe felé haladva nő a valószínűsége annak, hogy a vizet fegyverként fogják használni, és előfordulhat, hogy egy állam megtagadja az ahhoz való hozzáférést egy másiktól. Emellett a vízhálózat a terroristák célpontjává is válhat.
A jelentés nyilvánosságra hozatala egybeesik Hillary Clinton amerikai külügyminiszter csütörtökre tervezett bejelentésével, amely új partnerséget vázol fel az amerikai vízgazdálkodási szaktudás megosztása érdekében.

Orbán Viktor: A magyarokat nem lehet megfenyegetni – videó