Fenyegetőzik Észak-Korea

Phenjan nukleáris főtárgyalója Pekingben is megerősítette, hogy műholdat tervez pályára állítani.

BL
2012. 03. 20. 7:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ri Jong Ho külügyminiszter-helyettes Washington reakciójával kapcsolatban úgy vélte, az áprilisi műholdfellövés nincs összefüggésben az Egyesült Államokkal élelmiszersegélyről folyó tárgyalásokkal. Amerikai álláspont szerint ugyanis a rakétakísérletnek tartott lépés alááshatja a Phenjan nukleáris programjának leállításához kötött megállapodást.

„A műhold fellövése jogunk arra, hogy fejlesszük űrprogramunkat” – jelentette ki Ri, és egyben arra figyelmeztetett, hogy országa a szuverenitása elleni minden fenyegetésre válaszolni fog. „Amennyiben a műhold békés célú fellövésével kapcsolatban mások kettős mércét alkalmaznak, vagy helytelen módon beavatkoznak szuverén jogainkba, ellenlépésekre kényszerülünk” – jegyezte meg a phenjani politikus, hozzátéve, hogy a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy erre ne kerüljön sor.

Peking külügyminiszter-helyettesi szinten a hétvégén Észak-Korea nagykövetének fejezte ki aggodalmát a phenjani terv, illetve a nemzetközi reakció miatt, de az észak-koreai vezetés minden jel szerint nem áll el eredeti szándékától. A hivatalos bejelentés szerint a műhold fellövésével kíván megemlékezni a néhai észak-koreai vezető, Kim Ir Szen születésének 100. évfordulójáról.

Dél-Korea, Japán, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az EU és mások felszólították Észak-Koreát, hogy tegyen le szándékáról, mondván, hogy ezzel akadályozza a Koreai-félsziget békéjének megteremtésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket, és figyelmeztettek arra, hogy a ballisztikus rakéta használatára érvényes az ENSZ tilalma.

A koreai diplomata a hírek szerint szombaton érkezett a kínai fővárosba, s elmondása szerint tárgyalt partnerével, Vu Ta-vejjel, az észak-koreai ügyek különmegbízottjával. A hivatalos kínai média nem közölt részleteket sem a látogatásról, sem a megbeszélésekről.

A dél-koreai KBS tv-csatorna magas rangú phenjani képviselőre hivatkozva ugyanakkor azt közölte, hogy Észak-Korea NAÜ-ellenőröket hívott meg az amerikaiakkal kötött megállapodás megvalósításának elősegítésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.