A szakértői kormányt vezető közgazdász-miniszterelnök, Mario Monti felesleges kiadásnak tartja a pártok költségvetésből származó támogatását. A kormányt támogató három legnagyobb parlamenti párt, a Szabadság Népe (PdL), a Demokrata Párt (PD) és a Kereszténydemokrata Unió (UDC) vezetői viszont együttes nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy a pártfinanszírozás teljes eltörlése „drámai tévedés lenne, mely bizonyos hatalmi köröket képviselő lobbiknak szolgáltatná ki a politikát”.
Az állami támogatás megszüntetése helyett Angelino Alfano PdL-főtitkár, Pierluigi Bersani PD-főtitkár és Pierferdinando Casini, az UDC elnöke törvényjavaslatot dolgozott ki a pártfinanszírozás szigorítására. Kedden terjesztik a római parlament elé.
A javaslat előírja, hogy a költségvetési finanszírozásban részesülő pártoknak interneten hozzáférhető könyvelést kell vezetniük, amelyet külső könyvvizsgáló cégek ellenőriznek a számvevőszék vezetésével. Visszaélés esetén a pártot a szabálytalanul kezelt összeg háromszorosával bírságolják meg.
A pártfinanszírozás szigorítását az Északi Ligát, a PD-t és az UDC-t is érintő korrupciós botrányok tették aktuálissá. Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa (IdV) elnöke azt hangoztatta, hogy az olaszoktól áldozatot követelő gazdasági válságban a pártok nem szórhatják el a közpénzt. Az IdV bejelentette, hogy a pártot az idén illető több mint nyolcmillió eurót a munkanélkülieknek ajánlja fel.
A 2008–2010 közötti parlamenti és helyhatósági választások költségtérítéseként a PdL, a PD és az UDC összesen 180 millió euró állami támogatásban részesült.
Az olasz sajtó számításai szerint 1994 óta a pártok több mint kétmilliárd euró költségvetési finanszírozást kaptak, miközben csak 570 millió eurónak megfelelő kiadásról tudtak elszámolni.

Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán