– Ahol a NATO és Oroszország közti viszonyról szó esik ma, ott jelen kell lennie az orosz kollégáknak is, fontos, hogy ez most megvalósul – utalt Ivan Lucsisin attasé jelenlétére Kovács István. Magyarország brüsszeli NATO-nagykövete a múltba pillantva elmondta, az észak-atlanti szervezet és a Varsói Szerződés tagállamai sokáig leginkább a status quo őrzésével foglalatoskodtak, 1990 után azonban komoly változás állt be a viszonyban. Boszniába 1996-ban, Koszovóba 1999-ben is küldtek békefenntartókat az oroszok, tehát az együttműködés annak ellenére zökkenőmentes volt, hogy a Szerbia elleni támadással nem értett egyet Moszkva.
A volt New York-i főkonzul kitért rá, hogy a 2008-as grúziai események némiképp befagyasztották a kapcsolatokat. „Változást hozott, hogy a felek felismerték, ha csak a jóról tudunk beszélni, az nem vezet sehová. A biztonságpolitikai kihívások ugyanis globálisak a kalózkodástól a drogkereskedelmen át a rakétavédelemig.”
A 2010 novemberében megtartott lisszaboni NATO–Oroszország csúcson szerződésben rögzítették, hogy a rakétapajzs nem jelent fenyegetést Oroszország számára.
Nyitva van az ajtó
Az elmúlt héten a NATO védelmi és külügyminiszteri tanácsában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, Oroszország az együttműködésben érdekelt, de a rakétavédelmi terv nem tetszik Moszkvának, ebben a kérdésben tehát nincs egyetértés a felek között. Kovács úgy fogalmazott: mindkét fél nyitva hagyta az ajtót. Chicagóban nemsokára újra találkoznak államfői szinten a G8-as delegációk, de külön NATO–Oroszország csúcstalálkozó ezúttal nem lesz. A diplomata halkan megjegyezte, az amerikai választási kampány sokat nyomott a latba a helyszín kiválasztásakor.
Kovács István két fontos tényt is hangsúlyozott. Először is, hogy Oroszországban már lezajlottak az elnökválasztások, az Egyesült Államok viszont csak most készül a voksolásra. A másik pedig, hogy a NATO és Moszkva viszonyában a rakétavédelem csak egy részlet, de nem meghatározó. Az afganisztáni jelenlét kérdésében, a kábítószer-terjesztés elleni közös küzdelemben például nagyszerű az együttműködés. Északon az ISAF (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) utánpótlási útvonalait Oroszország biztosítja, ez sem véletlen.
Nem a mumusok keresése a cél
A diplomata az orosz féllel való kapcsolat kulcsszavaként említette a stratégiai türelmet. „Sokan azt vizionálták, hogy Putyin visszatérésével kihűlnek a jó kapcsolatok a NATO-val, nem látom, hogy ez bekövetkezett volna. Nem szabad elfelejteni: 29 szereplős együttműködésről van szó, szóval lehet olykor mumusokat keresni, de nem ez a cél. Egyelőre nem vagyunk stratégiai partnerek, de afelé haladunk. Ma még nem sejtjük, én azonban most is ki merem jelenteni: 15 éven belül nagyon szoros lesz a kapcsolat a két fél között”.
Ivan Lucsisin katonai és légügyi attasé a NATO–orosz kapcsolat rövid történetén szaladt végig, és ő is kiemelte a 2010. novemberi lisszaboni szerződés jelentőségét. Ugyanakkor aláhúzta, hogy az együttműködés szükségessége ellenére nagyon komoly eltérés mutatkozik a NATO és az orosz álláspont között az európai rakétavédelmi terv megvalósításának kérdésében. A rakéták okozta fenyegetettség fenn sem áll, a pajzs viszont már szinte készen van, jegyezte meg a diplomata. Hozzátette: a NATO elutasította a szektorális védelemre vonatkozó orosz javaslatot, és kitartott amellett, hogy korlátok nélkül kell kiépíteni a rendszert.
– A legfontosabb az lenne, hogy a pajzsot úgy alakítsák ki, azok ne érhessék el Oroszországot. Az általunk megfogalmazott aggályok azonban eddig süket fülekre találtak. Ha az építkezés tovább folyik, az biztosan hatással lesz a NATO és Oroszország közti kapcsolatok egyéb területeire is – figyelmeztetett az orosz előadó.
Regionális, nem pedig világhatalom
Tálas Péter Oroszországot egy világhatalomként megmutatkozni kívánó regionális nagyhatalomként jellemezte. A Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója kiemelte, az ország számos konfliktuszóna közelében fekszik. Az ENSZ BT-tagság, a vezető atomhatalmi státusz és a nagy létszámú hadsereg ugyanakkor biztossá teheti nemzetközi pozícióját. A szakértő elsődleges problémának nevezte a komoly ütemű lakosságcsökkenést és a gazdaság lassú modernizálásának gondját. Utóbbiról elmondta, leginkább a presztízsberuházások dominálnak, ami nem túl kifizetődő. A 2011. decemberi WTO-tagság a világgazdasági közösséghez való csatlakozást és a nemzetközi jogi szabályozások alkalmazását egyszerre fogja jelenti Oroszország számára, rögzítette.
Az Egyesült Államok évi 693 milliárd dollárt, míg Oroszország 65 milliárdot költött védelemre 2010-ben.
Az arab tavasz kapcsán megjegyezte, Oroszországot nem érintette pozitívan, hiszen azokban az országokban zajlott-zajlik le politikai földindulás – Líbia, Egyiptom, Szíria –, melyek korábbi vezetésével jó kapcsolatot ápolt az ország. Nagy kérdés, hogy Szíria kapcsán – mely stratégiai pont Moszkva számára – milyen pozíciói maradnak Oroszországnak. Afganisztánban inkább az instabil állapotok fenntartásában érdekelt Moszkva, a senki se győzzön politikáját vallják, jegyezte meg Tálas. A rakétavédelem viszont mindenképpen stratégiai kérdés Oroszország számára, mert lemaradásban van ezen a téren, a nukleáris leszerelés pedig azért érinti negatívan, mert ezzel atomütőerejét veszítené el.
A rakétapajzs élesítésének lehetséges orosz ellenlépéseként megemlítette Szíria és Irán támogatását, illetve a Start szerződésből való esetleges kilépést. Annyi már most bizonyos, hogy a védelmi költségvetést 80 százalékkal kívánja megemelni Vlagyimir Putyin.
A NATO által felállítani kívánt rakétavédelmi rendszerről a 2002-es prágai csúcsot követően készült el az első mélyebb tanulmány. Az amerikai mintára tervezett pajzs célja egy esetleges Európa elleni rakétatámadás elhárítása lenne. Vlagyimir Putyin orosz elnök már a 2000-es évek közepén vitatta a rakétapajzs létjogosultságát, mondván, hogy az egy USA által Oroszország felé irányított rendszer. Az Egyesült Államok 2008-ban írt alá megállapodást Lengyelországgal, mely szerint Varsó engedélyezi területén a rakéták telepítését, melyek összeköttetésben lesznek a csehországi radarrendszerrel. A RIM–161 SM–3 típusú rakéták hadrendbe állítása 2009 szeptemberében, Barack Obama beszédét követően vette kezdetét. Törökországban idén januárban kezdték meg radarok telepítését, Románia 2015-re ígérte az SM–3-as rakéták felszerelését.
