Indulhatnak az IMF-tárgyalások, csúcsközelben a forint + Videó

Megkezdődhetnek a tárgyalások Magyarországgal a pénzügyi segítségnyújtásról – jelentette be az Európai Bizottság szóvivője szerdán. A forint szárnyal.

BL
2012. 04. 25. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olivier Bailly sajtótájékoztatóján elmondta, a testület döntött a hazánk ellen indított három kötelezettségszegési eljárás ügyében. A Magyar Nemzeti Bank függetlenségével kapcsolatban a kormány válasza és Orbán Viktor keddi ígéretei alapján úgy látják, a jogszabály meg fog felelni az uniós jogszabályoknak, így készen állnak arra, hogy lezárják az eljárást.

Az adatvédelmi hatóság függetlenségéről elmondta: bizonyos javulásokat állapítottak meg, ugyanakkor úgy látják, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság létrehozatala és elnökének felmentése továbbra is ellentétes a közösségi joggal. Viviane Reding alelnök javaslatára így az Európai Bírósághoz fordulnak.

A bírák nyugdíjazása ügyében is a bírósághoz fordulnak, és azt kérik, hogy a hatóság gyorsított eljárásban vizsgálja a törvényt. Olivier Bailly hozzátette: a magyar hatóságokat arra kérik, függesszék fel a bírósági döntésig a jogszabály alkalmazását.

A bírói rendszer függetlenségének kérdése is felmerült, mely ügyben Vivianne Reding levélben kért információkat hivatali partnerétől. Szoros figyelemmel kísérik az ügy alakulását és a kérdést vizsgáló Velencei Bizottság munkáját – mondta a szóvivő.

Olivier Bailly bizottsági szóvivő elmondta: Viviane Reding a nyár előtt találkozót fog összehívni az EU legfelsőbb bíróságai elnökeinek hálózatával. A találkozóra meghívást kap majd a magyar igazságügyi miniszter, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, az Országos Bírói Tanács elnöke, valamint a magyar Alkotmánybíróság és a Kúria bírái, hogy felvilágosítást adjanak a magyar igazságszolgáltatás helyzetéről. „A bizottság fenntartja magának a jogot, hogy ebben az ügyben is kötelezettségszegési eljárást indítson, amennyiben nem lenne meggyőződve arról, hogy Magyarországon a független bíróságok az uniós jog előírásainak megfelelően, hatékonyan fogják alkalmazni az uniós jogot” – áll a szerdai brüsszeli közleményben.

Miután a magyar kormány garanciákat adott az MNB és az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozóan, az Európai Bizottság kész arra, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a pénzügyi segítségnyújtásról, amelyet Magyarország az EU-tól és az IMF-től kért tavaly októberben – tette hozzá Olivier Bailly.

A tárgyalások megkezdésének várható időpontjáról a szóvivő egyelőre nem tudott felvilágosítással szolgálni: mint mondta, először egyeztetni kell az érintettekkel, köztük a frankfurti székhelyű Európai Központi Bankkal. Azt, hogy a célul kitűzött pénzügyi megállapodás mekkora összegről szóljon, majd a tárgyalások során kell tisztázni, erre nézve az uniós végrehajtó testület a mostani ülésen semmilyen értelemben nem foglalt állást – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.