A Global Times (GT) című lap ezzel egy időben józanságra intette Újdelhit, s arra figyelmeztette, hogy ne becsülje túl katonai erejét. „Még ha vannak is rakétái, amelyekkel elérheti Kína nagyobb részét, ez nem jelenti azt, hogy arroganciája előnyt jelenthet számára a vitákban” – húzták alá.
Kína nyugtázta a rakétakísérletről szóló médiajelentéseket – közölte legutóbbi tájékoztatóján kérdésre válaszolva Liu Vej-min külügyi szóvivő, és annak a reményének adott hangot, hogy Kína és India továbbfejleszti kapcsolatait, stratégiai együttműködését.
A GT összefoglalójában ábrákkal illusztrálva számol be India rakétaarzenáljáról, annak történelmi alakulásáról, gyors ütemű korszerűsítéséről, kommentárjában pedig némi éllel megjegyzi: úgy látszik, India fegyverkezése közben nem találkozott túlságosan sok akadállyal.
A szegény és hiányos infrastruktúrával rendelkező ország lakossága nagymértékben támogatja a nukleáris hatalommá válást, a Nyugat pedig elnéző vele azzal kapcsolatban, hogy nem csatlakozott a nukleáris fegyverkezést korlátozó nemzetközi szerződésekhez. Hallgat abban az ügyben is, hogy India 17 százalékkal növelte katonai költségvetését 2012-ben, és a világ legnagyobb fegyverimportőre lett – hangoztatja a lap, amelytől nem idegen az érzelmi túlfűtöttséggel jellemezhető írások közlése.
Indiának esélye sincs
A GT világossá teszi, Kína nukleáris ereje nagyobb és megbízhatóbb; Indiának belátható időn belül nincs esélye vele szemben egy fegyverkezési versenyben. Hozzáteszi azt is, hogy Újdelhinek nem kellene felnagyítania a nyugati hatalmak általi támogatottságát és azt a hasznot, amit cserébe kap Kína elszigeteléséhez való csatlakozásáért.
A lap végül a békés egymás mellett élést szorgalmazza, s úgy véli, Ázsia jövője nagyban függ majd a kínai–indiai kapcsolatok milyenségétől. A két szomszédnak a békén és a stabilitáson kellene őrködnie, miközben óvatosan kell figyelniük a külső beavatkozási kísérletekre – tanácsolja a szerző. Hozzáteszi, Kína reméli, hogy India nyugodt marad, mert a két óriás számára ez volna hasznos.

Romániát előzi Magyarország egy friss rangsor szerint