Kofi Annan különmegbízott a szíriai helyzetről beszámolva kijelentette kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) előtt, hogy béketerve „kétségkívül az utolsó esélyt jelenti a polgárháború elkerülésére”. Diplomáciai források szerint a világszervezet és az Arab Liga Szíria-ügyi megbízottja arra is figyelmeztetett, hogy a közvetítése „nem tart korlátlan ideig”. Bejelentették ugyanakkor, hogy a diplomata a közeli napokban Damaszkuszba készül, de a látogatás időpontját még nem rögzítették.
A volt ENSZ-főtitkár azt a véleményét hangoztatta, hogy a tervének végrehajtásában katonai téren van némi haladás, de a kormányerők továbbra is nyomást gyakorolnak a lakosságra, bár a korábbinál „kevésbé kifejezett módon”. A megfigyelők jelenléte és beavatkozása több esetben lecsendesítő hatással járt, mondta, de továbbra is tart attól, hogy a jogsértések, letartóztatások és kínzások felerősödhetnek. Olyan embereket tartóztatnak le, akik arról ismertek, hogy ellenzik az erőszakot – tette hozzá.
A megbízott sürgette a politikai párbeszéd felvételét a hatalom és az ellenzék között, és a megfigyelők egyik feladatának nevezte az ehhez szükséges feltételek megteremtését. Kijelentette: „a katonai műveletek csökkentésének nincs jelentősége, ha az erőszak más formáival váltják fel”.
A megbízott a zárt ajtók mögött elhangzott tájékoztatót videokonferencia formájában, Genfből tartotta. Részt vett rajta Hervé Ladsous, az ENSZ békefenntartó műveleteinek parancsnoka is. Ladsous figyelemre méltónak minősítette a nehézfegyverek visszafogását a kormányerők részéről.
Fotó: Reuters
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár még Annan beszéde előtt kijelentette, hogy a világ „most versenyt fut az idővel egy valóságos polgárháború elkerüléséért” Szíriában. Ban – akinek szavait szóvivője, Martin Nesirky idézte – bírálta az erőszak közepette megtartott hétfői parlamenti választásokat. Mint mondta, „csak egy széles körű, senkit ki nem záró párbeszéd vezethet el igazi demokratikus jövőhöz Szíriában (…), e választások nem illenek ebbe a keretbe”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!