Így látták az elnökjelöltek harcát

Hosszú, túl technikai, kemény, Hollande-nak kedvező döntetlen – ezekkel a kifejezésekkel jellemezték a francia elnökjelöltek tévévitáját.

LM
2012. 05. 03. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legtöbb szerkesztőségi írás bokszmérkőzéshez hasonlította a végig feszült hangulatú párharcot, amelyben mindkét fél minden ütésre visszaütött, de egyiknek sem sikerült kiütéses győzelmet aratnia. Hollande viszont előnyt szerzett azzal, hogy ő is elnökként tudott viselkedni. A lapok szerint a vita nem fog választási földrengést okozni, továbbra is a szocialista jelölt az esélyese a vasárnapi második fordulónak.

A kampány kezdete óta a jelenlegi államfőt támogató konzervatív Le Figaro szerint a gazdasági kérdéseket illetően Sarkozy egyértelműen bebizonyította, hogy modernebb, mint a szocialisták mára elavult nyelvét beszélő Hollande, akit a konzervatív elnöknek kellett arra emlékeztetnie, hogy a világ megváltozott, amióta a szocialisták utoljára hatalmon voltak.

A legnagyobb ütés

A baloldali Libération viszont – üdvözölve, hogy a feszített ritmus miatt egyik jelölt sem tudott mellébeszélni – arra hívta fel a figyelmet, hogy a témákat végig Hollande határozta meg, aki sokkal nyugodtabb volt, nem tért ki a kérdések elől, és támadni is tudott. A lapban Alain Duhamel politológus úgy vélte, hogy a minden korábbi elnökjelölti vitánál keményebb és technikai jellegűbb csatában a nézők feltehetően követni sem tudták az egymásnak ellentmondó statisztikai adatokat, de azt érzékelték, hogy mindkét fél biztos alapokról érvelt, ezért a vita nagyon tartalmas volt. Hollande legnagyobb ütése az volt, amikor azt mondta Sarkozynek: „Mert ön ugye soha nem téved, önnek mindig igaza van!” Az államadósságot és a gazdasági adatokat érintő kérdésekben viszont Sarkozy bizonyult erősebbnek a számvevőszék pontos kimutatásait idézve, vélte a politológus.

Az esélyesebbnek kedvez a döntetlen

A Le Parisien című fővárosi lap arra emlékeztetett: Sarkozy célja az volt, hogy kihozza a sodrából kihívóját, ez azonban nem sikerült. Hollande sokkal felkészültebb, magabiztosabb és pontosabb volt annál, mint amire Sarkozy számított. Miután mindkét fél ragaszkodott a javaslataihoz és ideológiai meggyőződéséhez, egyik sem tudta a másikat egyetlen pillanatra sem megingatni. Mindez a felmérések szerint esélyesebb félnek kedvez – hangsúlyozta a lap.

A harcosok

Az államfő utólag „eléggé köztársaságinak” értékelte a párbajt. Szerinte még soha nem volt ennyire bizonytalan egy választás, a kimenetele „hajszálon fog múlni” – mondta csütörtökön az RTL rádióban. Hollande pedig a France 2 televízióban hangsúlyozta: „Számítottam arra, hogy durva lesz a vita, és az is lett, de az én javaslataimról szólt”.

A segítők

Nadine Morano jobboldali politikus szerint „a vitát megfertőzték François Hollande sértegetései”. Természetesen a többi jobboldali politikus is Sarkozyt igyekezett védeni vagy éppen dicsérni: Alain Juppé külügyminiszter szerint a regnáló elnök harciasságán túl precíz is volt, valamint világosan adta elő mondandóját. Ezzel szemben Hollande-ot a múlt megszállottjának tartja. Juppé modern elnöknek titulálta főnökét, a szocialista államfőjelölt stílusát pedig a világháború utáni negyedik köztársaság politikai kultúrájához hasonlította.

Volt azonban kivétel is, a Sarkozyt indító UMP korábbi főtitkára ugyanis nem támogatja a magyar származású politikust. Philippe Douste-Blazy saját bevallása szerint most először nem fog a saját táborára szavazni. Az első forduló előtt a centrista François Bayrout támogató politikus ugyanakkor nem mondta el, hogy Hollande-ra szavaz-e vagy egyáltalán nem voksol.

A baloldaliak egyértelműen François Hollande győzelmét vizionálják vasárnapra. Martine Aubry, Lille szocialista polgármestere szerint „Franciaország megtalálta elnökét”. Hollande kampányigazgatójának állítása szerint szerda este egy államférfit látott egy folyton megroggyanó ellenfél ellen. Pierre Moskovici nyilatkozatában a hatalomátadás illatáról beszélt, illetve ismét kiemelte, hogy a szocialista jelölt képes lehet összefogni a nemzetet.

Felzárkózás

A kampányidőszak hivatalosan harminc órával a vasárnapi szavazás előtt zárul le. Sarkozynek komolyan fel kell zárkóznia, hogy esélye legyen Hollande ellen. A komoly támogatók nélkül maradt magyar származású politikussal szemben a szocialista jelöltet a szélsőbaloldaliak, a centristák táborából néhányan, sőt még a szélsőjobboldali Nemzeti Front voksolóinak egy része is támogatja.

A két legnézettebb országos televízió által szervezett, de összesen hét csatornán közvetített vitát 17,8 millióan nézték. Ez valamivel kevesebb, mint öt évvel ezelőtt. Akkor több mint 20 millióan követték az elnökjelöltek utolsó párbaját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.