A szavazásra jogosultak 128 angliai, 32 skóciai és 21 walesi önkormányzat tanácsnokjelöltjeire voksolhattak; a választáson összesen csaknem ötezer önkormányzati képviselői hely sorsa dőlt el. Londonban polgármester-választást is tartottak, ennek eredménye azonban várhatóan csak szombaton válik ismertté. Péntek délelőttig az angliai önkormányzatok valamivel több mint felében hirdettek eredményt; ennek alapján a 2010-es parlamenti választásokon 13 évi kormányzás után ellenzékbe került Munkáspárt – a brit baloldal legnagyobb politikai ereje – eddig 470-nel gyarapította helyhatósági képviselőinek számát, a kormánykoalíció nagyobbik pártja, a Konzervatív Párt 279 mandátumot vesztett, a Liberális Demokraták tanácsnoki helyeinek száma pedig 129-cel csökkent.
Választási szakértők előzetes számításai szerint a Munkáspárt összesen 700-nál nagyobb mandátumnyereségre számíthat országosan a voksok teljes feldolgozása után. Első becslések szerint a Labour az angliai szavazatok 39 százalékát kapta, a konzervatívokra 31 százaléknyian szavaztak. Ha ugyanez az arány megismétlődne a következő parlamenti választásokon, a Munkáspárt viszonylag szűk többséggel, de önállóan kormányt tudna alakítani. A brit választási rendszerben általában 40 százalékos szavazati arány felett számíthat kényelmes többségű parlamenti háttérre a győztes párt. Jóllehet a következő törvényhozási választások csak 2015-ben esedékesek, a Labour szóvivője pénteken kijelentette, hogy Ed Miliband, a párt vezetője és kormányfőjelöltje irányt vett a Downing Street – vagyis a miniszterelnöki hivatal – felé.
A brit EU-tagság feladásának programját hirdető UK Independence Party (UKIP) eddigi legjobb angliai helyhatósági választási eredményét érte el a voksok 14 százalékával. A párt ezzel a kisebbik kormánykoalíciós partner, a Liberális Demokraták közvetlen közelébe került, a liberálisokra ugyanis 16 százaléknyian voksoltak. A Munkáspárt legnagyobb nyeresége a mostani helyhatósági választásokon Birmingham városának elhódítása volt a konzervatívoktól. A London utáni második legnagyobb angol önkormányzatban biztos munkáspárti többség alakult ki.
Az előzetes becslések alapján a részvétel igen alacsony, mindössze 32 százalékos volt; ez a legkisebb részvételi arány a 2000-es helyhatósági választások óta. Szakértők már a szavazás előtt valószínűsítették, hogy a kormánykoalíció jelentős veszteségekkel kerül ki a választásokból, tekintettel arra, hogy a súlyos költségvetési megszorítások, az ismét recessziós brit gazdasági környezet és az utóbbi időszak sorjázó belpolitikai botrányai meglehetősen népszerűtlenné tették főleg a Konzervatív Pártot.

Magyar Péter törzsgárdája fogyásban, apad a Tisza