„Habár továbbra is hiszek benne, hogy Obama elnök hibás külpolitikájának és gyenge vezetői magatartásának véget kell vetnünk, úgy érzem, a magánéletem körüli pártoskodó vita meggátol abban, hogy hitelesen képviseljem ezt a véleményt” – fogalmazott Grennell, Mitt Romney külpolitikai tanácsadója és szóvivője lemondó nyilatkozatában. Konkrét támadásokat nem jelölt meg a leköszönő kampánytag, az elmúlt hetekben azonban több konzervatív forrás is kritizálta Romney választását. Grennell kinevezésével az elnökjelölt „azt üzente a családpártiaknak, hogy mehetnek a fenébe”, fogalmazott az Amerikai Családok Szövetségének elnöke, míg a National Review lap arról cikkezett, fennáll a veszély, hogy a szóvivő „átáll”, ha Barack Obama melegpártibb üzenetet fogalmaz meg, mint főnöke.
Romney közleményben „sajnálatosnak” nevezte az eseményt, és elmondta, egész hétvégén igyekezett lebeszélni Grennellt a döntésről, aki igyekezett hangsúlyozni, hogy munkaadójától minden támogatást megkapott, lemondásának oka nem a jelöltben keresendő. Az mindenesetre kiderült, hogy a mai amerikai politikában valaki nem lehet egyszerre meleg és konzervatív – még akkor sem, ha egyébként évtizedek óta hűséges republikánus, és olyan komoly személyeknek segített karrierje során, mint John Bolton ENSZ-nagykövet. Az incidens emellett újra rávilágít Romney kettős természetére is: látszik, hogy maradt valami a politikusból, aki tíz éve még a melegjogok védelmezőjeként szerepelt, mára azonban kénytelen sodródni az áramlattal, és egyre szélsőségesebb nézőpontokat képviselni. Azt, hogy melyik az igazi Romney, ma már talán senki sem tudja.
The Washington Post (washingtonpost.com)

Nézzen képeket az érettségiző diákokról!