Plagizált, de marad

Megerősítették tisztségében a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata (CDU) frakciójának vezetőjét, aki bizalmi szavazást kért személyéről, miután beismerte, hogy doktori dolgozatában plagizált.

NT
2012. 05. 03. 15:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csütörtöki szavazáson 30 képviselő Florian Graf mellett, 3 pedig ellene szavazott, egy képviselő tartózkodott, a frakcióvezetőt így 88,2 százalékos támogatással erősítették meg pozíciójában.

Graf doktori fokozatát előző nap vonta vissza a Potsdami Egyetem. Ezt a politikus indítványozta. Az egyetemhez beadott kérvényben azt írta, hogy 210 oldalas doktori dolgozatában 7 oldalon forrásmegjelölés nélkül átvett szövegek szerepelnek, az értekezés két további részében pedig nem megfelelő módon hivatkozott a felhasznált művekre.

A szavazás után Graf újságíróknak elmondta: rendkívül hálás, hogy bizalmat szavaztak neki, hiszen ez ilyen helyzetben egyáltalán nem magától értetődő. „Nagy hibát vétettem, és beismertem” – mondta.

A CDU berlini tartományi vezetője, Frank Henkel belügyi szenátor – a berlini kormány belügyminisztere – azt emelte ki, hogy a 38 éves politikus „megérdemel egy második esélyt”. Az emberek hibáznak, Graf pedig bocsánatot kért, és a politikai munkájában nincs kivetnivaló – tette hozzá.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a Potsdami Egyetemen egy ellenőrzés során – az intézmény közleménye szerint – „plágiumgyanú merült fel” a 2010-ben elkészült dolgozattal kapcsolatban. Az intézmény állásfoglalást kért a szerzőtől, aki a vizsgálatnak elébe sietve a doktori fokozat visszavonását kérte.

Az utóbbi időszakban számos német politikus került plágiumügybe. Legutóbb – szerdán – Anette Schavan szövetségi oktatási és kutatási miniszter doktori értekezésével kapcsolatban merült fel plágiumgyanú. A legismertebb eset Karl-Theodor zu Guttenbergé, a volt védelmi miniszter bizonyított plágium miatt kényszerült lemondásra 2011-ben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.