A hatóságok elmondták, hogy Assange megsértette szabadlábra helyezésének feltételeit – amelyek között éjszakai lakhelyelhagyási tilalom is szerepelt –, ezért őrizetbe kell venniük.
A brit külügyminisztérium közlése szerint ameddig Julian Assange a nagykövetségen tartózkodik, „elérhetetlen” a rendőrség számára. „Együtt kívánunk működni az ecuadori hatóságokkal az ügy mielőbbi megoldásának érdekében” – írta közleményében a minisztérium.
Assange Ecuador védelmét élvezi
Ecuador azt közölte, hogy a férfi „a nagykövetségen fog maradni, Ecuador kormányának védelme alatt”, amíg a quitói hatóságok döntenek kérelméről. A latin-amerikai ország tájékoztatása szerint Assange azzal vádolta Ausztráliát, hogy az lemondott róla, továbbá azon félelmeinek adott hangot, miszerint Svédországnak való kiadatását követően továbbküldenék az Egyesült Államokba, ahol halálbüntetést maguk után vonó bűncselekményekkel vádolnák meg.
Ecuador elnöke, Rafael Correa korábban többször is támogatásáról biztosította Assange-t, és a férfit 2010 novemberében meg is hívták a latin-amerikai országba. Az ecuadori politikai menedékjogért való folyamodás azonban még Assange támogatóit is meglepte.
A nagykövetség épületének közelében szerdán rendőrök álltak őrt, míg az épület előtt a férfi tucatnyi támogatója szimpátiatüntetést tartott, „Szabadságot Assange-nak” feliratú táblákkal.