Már csak két akadályt kell bevennie a C-31-es számmal ellátott, sok vitát kiváltó kanadai törvényjavaslatnak, amelyet az országba áramló, magyarországi romákból álló menekültáradat megállítására alkottak meg. Vagyis ha az alsóházhoz hasonlóan megszavazza a javaslatot a kanadai törvényhozás felsőháza, a szenátus és azt szignózza a főkormányzó, akkor alapjaiban változik meg a tengerentúli ország bevándorlási törvénye. A változás leghangsúlyosabb eleme az lesz, hogy a mindenkori bevándorlásügyi miniszter – jelen esetben a konzervatív Jason Kenney – személyesen határozhatja meg az úgynevezett biztonságos országok listáját.
Refugee-business
Ha egy önmagát menekültnek mondó kérvényező ilyen országból érkezik Kanadába, és – várhatóan jó eséllyel – elutasítják a kérelmét, akkor nem folyamodhat újra ezért a státuszért. Az eddig rétestésztamód nyúló eljárásnak és a vele párhuzamosan kiosztott szociális juttatásnak is vége lesz: ha zöld jelzést kap a C-31-es, akkor 45 nap után kitoloncolják azokat, akikről kiderül, valótlanul állították magukról, hogy üldözik őket saját hazájukban. Régen ugyanis elég volt emlegetni a kanadai reptereken a „refugee”, vagyis menekült szót és az illető máris része lett a rendkívül megengedő bevándorlási rendszernek. Nem csoda, hogy erre szabályos üzletág épült: a rendkívül hosszú elbírálási idő alatt ingyenes egészségügyi ellátást, gyermekének oktatást és némi segélyt kaptak a kérvényezők, akik közül sokan direkt nem jelentek meg a menekültstátuszt elbíráló bizottság előtt. Ezzel időt nyertek, amit persze Kanadában töltöttek, és addig is járt az ellátás, az oktatás és a segély.
Jason Kenney többször is egyértelműen jelezte: ez a törvény a Magyarországból érkező, önmagukat áldozatként beállító cigányok miatt született meg. A miniszter például meglepetéslátogatást tett a torontói Roma Community Center (RCC) kerekasztal-beszélgetésén, és arra a kérdésre szeretett volna választ kapni, hogy miért érkezik ennyi roma az EU-tag Magyarországból Kanadába, és miért vonják vissza közülük olyan sokan az állampolgársági igényüket. Kenney-t nem győzték meg az ott látottak-hallottak, a magyarországi romák kivándorlását „jól szervezettnek, bizarrnak és különösnek” nevezte.
Hamis képek
Ugyanez a Roma Community Center intenzív ellenkampányba kezdett, amelyben azt terjesztik hazánkról, valamint Csehországról és Szlovákiáról, hogy nem biztonságos országok. Anyagaikban nagyrészt Magyarországgal foglalkoznak, a hazugságtól sem visszariadva. Jó példa erre annak a poszternek az illusztrációja, amelyen érveiket sorolják fel. A vonuló nyilasokat ábrázoló fekete-fehér kép alatt például tévesen szerepel az 1939-es dátum: a Wikipediából szedett fotó alatt ugyanis ott áll, hogy 1944 októberében, vagyis már Magyarország náci megszállása idején készült.
Hamis képek, hazug évszámok a poszterről – egyik dátum sem stimmel