Kormánykatonákat végeztek ki

Legalább 26 kormányhű személyt raboltak el és öltek meg egy rajtaütés során Szíriában – közölte pénteken egymástól függetlenül a szíriai állami média és egy jogvédő szervezet.

tt
2012. 06. 22. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nagy-Britanniában működő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet szerint az Aleppo tartományban elkövetett vérengzés áldozatai milicisták voltak. Az állami tévétársaság „brutális terrorista vérfürdőnek” nevezte az esetet. A londoni székhelyű jogvédő szervezet azt is hozzátette, hogy a kormányerők az érintett területen több települést lőttek az elmúlt napokban.


A londoni székhelyű jogvédő szervezet hozzátette, hogy a kormányerők az érintett területen több települést lövettek az elmúlt napokban. Ezzel párhuzamosan aktivisták azt közölték a Reuters hírügynökséggel, hogy a hadsereg tüzet nyitott a Bassár el-Aszad elnök ellen tüntetőkre Aleppóban, a gépfegyveres támadásban legalább tízen meghaltak.

A SOHR arról is beszámolt pénteken, hogy további négy magas rangú katonatiszt dezertált a szíriai hadseregből. Egy, a szervezet által nyilvánosságra hozott videó szerint két ezredes és két dandártábornok hagyta ott a sereget. A csoport szerint a dezertálás csütörtökön történt, azon a napon, amikor egy gyakorlórepülésen részt vevő szíriai ezredes MiG-21-es vadászgépével a szomszédos Jordániába menekült, ahol politikai menedéket kért és kapott a helyi hatóságoktól.

Pénteken Homszban folytatódtak a súlyos összecsapások a kormányerők és a felkelők között, aktivisták szerint a hadsereg újra lövette a várost. A településen csütörtökön legalább 168 halálos áldozatot követeltek a harcok, ez volt a legvéresebb nap Szíriában április 12-e óta, amikor elvileg életbe kellett volna lépnie a Kofi Annan nemzetközi megbízott által tető alá hozott tűzszünetnek. A rossz biztonsági helyzet miatt a vöröskereszt csütörtökön feladta a próbálkozást, hogy kimenekítse Homszból a sebesülteket és a civileket.

Helyi aktivisták szerint a városban „katasztrofális állapotok” uralkodnak, a lakosság nagy része már elhagyta a települést, az ott ragadtak pedig megpróbálnak kitörni az ostromgyűrűből. A hónapok óta tartó ostrom során Homsz infrastruktúrájának hetven százaléka elpusztult – közölte egy aktivista az AFP hírügynökséggel.

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) pénteki jelentése szerint a közel-keleti országban másfél millió ember szorul humanitárius segélyre, a nemzetközi segélyszervezeteknek azonban jelentős nehézségeket jelent a rászorulók elérése. Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) június közepéig 461 ezer szíriainak nyújtott élelmiszersegélyt, a szervezet júliusra 850 ezer rászorulóhoz akar eljutni. Eddig 86 ezer szíriai menekültet vettek nyilvántartásba a szomszédos Törökországban, Jordániában, Libanonban és Irakban.

Orosz figyelmeztetés Szíriának

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken felszólította Szíriát, hogy tegyen „sokkal többet” az ENSZ által támogatott Annan-terv megvalósítására, ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy a külföld gyakoroljon nyomást a felkelőkre az erőszak megfékezésére.

A politikus szíriai kollégájával folytatott szentpétervári megbeszélését követően azt mondta, a damaszkuszi kormány kész visszavonni csapatait a városokból, amennyiben a lázadók is így cselekednek, és utalt rá, hogy Moszkva nemzetközi támogatást keresne egy ilyen értelmű megállapodáshoz.

A bejelentéssel egy időben Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja Genfben a szíriai válság megoldására sürgette a nagyhatalmakat, kérve, hogy gyakoroljanak nyomást Damaszkuszra és a felkelőkre az erőszak megállítása érdekében. A helyzet megvitatására június 30-ára Genfbe hívta a nagyhatalmak képviselőit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.