Barack Obama kampánykörútjának egyik állomásán reagált először az eseményekre: „szörnyű tragédiának” nevezte a lövöldözést és kifejezte „legmélyebb együttérzését” minden halott és sebesült családjának. „Sasha és Malia gyakran járnak moziba. Akár ők is ott lehetnének az áldozatok között” – fogalmazott az elnök személyes húrokat pengetve.
Mitt Romney hasonló hangvételű közleményben úgy fogalmazott, ami Coloradoban történt, az „gyűlöletes cselekedet”, és szintén együttérzésről beszélt. Az amerikai fegyvertörvényekről, melyek lehetővé tették, hogy a gyilkos tökéletesen legálisan jusson hozzá gyilkos arzenáljához (két pisztoly, egy vadászpuska és egy félautomata géppisztoly), egyikük sem beszélt. Egyedül Obama szóvivője, Jay Carney érintette a kérdést – újságírói nyomásra –, ám szigorítás helyett a fegyverviselők alkotmányban garantált jogainak védelmét hangsúlyozta.
Templomba, stadionba, iskolába
Az ok egyszerű: a fegyverek népszerűek. Az amerikai otthonok felében megtalálható valamilyen lőfegyver, egy néhány hónapos közvélemény-kutatás adatai szerint pedig csupán 35 százalék támogatja a szigorúbb törvények bevezetését, 55 százalék szerint a helyzet megfelelő, vagy épp még a jelenleginél is lazább rendelkezésekre lenne szükség. Ez utóbbit nehéz elképzelni: egyes államokban az engedéllyel rendelkezők már a templomba, iskolába vagy a stadionba is magukkal vihetik kedvenc játékszerüket, az utazó fegyvervásárokon pedig egy jogi kiskapunak köszönhetően még az egyébként kötelező háttérellenőrzés is kihagyható. Az a politikus tehát, aki a törvények szigorításáról beszél, gyakorlatilag feldühíti választói felét – ezt pedig nyilvánvalóan senki nem szeretné.
A kampány része
Még az emberek hangjánál is erősebb azonban egy másik tényező, amit Országos Fegyverszövetségnek (NRA) neveznek. Az ország egyik legnagyobb érdekvédő egyesülete, avagy lobbicsoportja négymillió taggal és a milliárdos fegyverbiznisszel a háta mögött az amerikai politika nehézsúlyú szereplője. A szervezet éves gyűlésén nem kisebb személy mondott beszédet, mint Mitt Romney, a republikánusok elnökjelöltje.
Romney, aki kormányzó korában még maga is az automata fegyverek betiltását szorgalmazta, most egyértelmű ígéretet tett: ha ő lesz az elnök, nem lesznek szigorúbb fegyvertörvények. Obama ellen pedig gyakorlatilag megválasztása óta ellenkampányt folytat a szervezet. Az elnök – kampányígéreteivel ellentétben – semmit nem tett a fegyverviselés megnehezítéséért, az NRA mégis folyamatosan azzal riogat, Obama csak a megfelelő alkalomra vár, hogy „mindenkit megfosszon alkotmányos jogaitól és fegyvereitől”.
A polgármester cselekedne
Ezek ismeretében talán nem meglepő, hogy a szigorítás egyik fő bajnoka Michael Bloomberg, New York polgármestere. A metropolis lakóinak a laza szabályozás bandaháborúk, utcai lövöldözések végeérhetetlen sorát hozta, nem nehéz tehát meggyőzni őket a szabad fegyverszerzés árnyoldalairól. Az sem elhanyagolható, hogy Bloomberg független és mellesleg milliárdos, így nem szorul sem politikailag, sem anyagilag a fegyverlobbi segítségére. A coloradói tragédia másnapján a polgármester kemény hangú nyilatkozatban ostorozta a vezető politikusokat – szerinte krokodilkönnyek helyett végre cselekvésre lenne szükség. „A részvétteljes beszédek nagyon szépek, de talán itt lenne az ideje, hogy az elnökségért küzdő két személy végre elmondja, mit akar kezdeni a fegyverekkel – mert az, hogy baj van velük, immár a napnál is világosabb” – fogalmazott Bloomberg.
A polgármester oldalán elkeseredett, ám annál eltökéltebb civilek állnak, ám a fegyverlobbi brutálisan hatékony, dollármilliókkal olajozott gépezetével nem vehetik fel a versenyt. A Brady Campaign és más szervezetek – melyeket általában áldozatok rokonai alapítottak – aktivistái jelenleg is gyűjtik az aláírásokat, törvényhozókat győzködnek és gyűléseket szerveznek – ügyük sikere azonban távolinak tűnik. „Semmi nem történt, amikor egy kongresszusi képviselőt fejbe lőttek – fogalmaz Matt Bennett, a Third Way nevű szervezet vezetője a tavalyi tucsoni tragédiára utalva. – Ne legyenek illúzióink. Semmi sem fog történni most sem, pedig tizenkét fiatalt lőttek agyon. Szörnyű dolog, de ez az igazság.”
Több fegyver, nagyobb biztonság?
A „második kiegészítés”, azaz az alkotmány fegyverkezést engedélyező paragrafusának hívei a hidegháborús atomverseny logikáját követve azzal érvelnek, a több fegyver nagyobb biztonságot jelent, hiszen ha mindenkinek van, senki nem meri majd használni. Egy texasi republikánus képviselő most is úgy fogalmazott, ha a moziteremben valakinél lett volna pisztoly, a szörnyű mészárlás nem történhetett volna meg. Nem a fegyverek ölnek, hanem az emberek – hozza fel a másik gyakran hangoztatott érvet a National Review, az egyik vezető konzervatív lap vezércikke.
Ez természetesen igaz, egy őrült ámokfutó tetteiért természetesen nem lehet kizárólag a rendszert okolni. De azt is nehéz elvitatni, hogy a rendszer nem működik. A tömeges lövöldözések olyan gyakorivá váltak, hogy lassan már fel sem keltik igazán a média és a közvélemény figyelmét, ha nincs valami különösen borzongató vagy szokatlan a körülményekben. A Brady Campaign adatai szerint a tucsoni mészárlás óta hatvan hasonló eset történt. Múlt héten egy katonai géppisztolyt használó férfi egy alabamai kocsma közönségére nyitott tüzet – tizenheten súlyosan megsérültek, de csodával határos módon egyetlen ember sem halt meg. Az átlagos hírfogyasztó pedig megvonta a vállát, hiszen az áldozatok közt nem volt egyetlen neves személy sem, a gyilkos nem tett közzé zavaros levelet világnézetéről és nem öltözött a filmbéli gonosztevőnek sem. „Csupán” besétált egy bárba, készen arra, hogy tucatnyi embert megöljön – mindennapos dolog.
Az amerikaiak mindennél büszkébbek szabadságukra és az alkotmányban lefektetett jogaikra – olyannyira, hogy gyakran a józan ésszel szembemenve is megvédik őket a vélt vagy valós támadásoktól. A képviselőház néhány hónapja leszavazott egy törvényt, mely meggátolta volna a terrorkötődéssel gyanúsítottak fegyvervásárlását, de nem sikerül keresztülvinni az automata fegyverek tilalmát – mely talán felére csökkentette volna a coloradói moziban meghaltak számát –, sem a megnövelt tárak tilalmát – mely egészen biztosan életeket mentett volna Tucsonban. A szabadságnak ára van, mondják erre. A tizenkét mostani és a számtalan előttük járó áldozat családjait azonban ez feltehetően igen kevéssé vigasztalja.
