Vlagyimir Putyint korábban – mind előző elnöki, mind kormányfői hivatali időszakai alatt – több bírálat érte amiatt, hogy a hatóságok lassan reagáltak különböző, halálos áldozatokkal járó katasztrófák esetén. Szombaton gyorsan a térségbe repült, és helikopterről megtekintette a tragédia helyszíneit.
Az orosz médiában találgatások láttak napvilágot arról, hogy mi okozhatott ilyen súlyos és váratlan árvizet: egyes híresztelések szerint egy Krimszk melletti víztározóból leengedett víz idézte azt elő, egy másik szerint átszakadt a tározó gátja, Putyin utasította a rendkívüli helyzetek minisztériumát, hogy ellenőrizze a víztározót. A minisztérium korábban visszautasította azt a találgatást, hogy átszakadt volna a tározó gátja.
Válságstáb ült össze
A legfrissebb adatok szerint az ár mintegy ötezer házat, pincéket és gazdaságokat öntött el. Több helyen szünetel az áramszolgáltatás, 11 személyvonatot más irányba tereltek. Néhol a víz magassága fél méterrel meghaladja a vasúti töltések szintjét. A legsúlyosabb helyzet Gelendzsikben alakult ki, ahol számos utca vízben áll, kilenc ember veszítette életét, és 22 ezren maradtak áram nélkül. A legnagyobb oroszországi fekete-tengeri kikötőben, Novorosszijszkban nem működik az olajterminál, és a gabonaszállítmányok átrakodását is felfüggesztették.
Alekszandr Tkacsov krasznodari kormányzó helikopterről szemlélte meg a katasztrófa sújtotta területet, majd vezetésével válságstáb ült össze a helyzet megvitatására. A tengerparti gyerektáborokban 7130 gyerek üdül, de Tkacsov szerint őket semmi sem veszélyezteti. Egy víz alá került gyerekkórházból viszont 400 gyereket kellett kimenekíteni. A rendkívüli helyzetek minisztériuma Moszkvából repülőgépet és helikoptereket küldött, amelyek mentőalakulatokat szállítanak az elemi csapás következményeinek elhárításában való segítségnyújtásra.
A krasznodari terület ügyészségi nyomozó hivatala büntetőeljárást indított a dél-oroszországi özönvízszerű esőzésben életüket vesztett emberek nagy száma miatt – közölte vasárnap a hatóság képviselője. A rendőrségnek több esetben kellett közbelépni, mert fosztogatók jelentek meg a különböző üzleteknél.
A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint több mint 12 ezer kárvallottja van az árvíznek Kubanyban. A közigazgatásilag a krasznodari területhez tartozó fekete-tengeri partvidékén lévő területen három városban és három kisebb településen 5185 házat és több mint 2000 udvart öntött el a víz.
A háztetőkre menekültek
Szinte alig volt esély a menekülésre – mondták a dél-oroszországi árvíz túlélői a történtekről. A pénteki özönvízszerű esőzésben több ezer ember otthonára zúdult víztömeg. Az árvizet Krimszk városában túlélők beszámolója szerint a nagy tömegű víz olyan hirtelen zúdult rájuk, hogy többségük csak a házuk tetejére felkapaszkodva tudott menekülni. Egy idős asszony elmondta: a házban vele együtt lévő kétéves unokáját és háziállatait a csűr tetejére menekítette, ő maga nem mert felkapaszkodni, mert attól tartott, hogy összeomlik az építmény, ezért a vízben állva több órán át tartotta a tetőt. Mindannyian túlélték a katasztrófát.
Egy másik túlélő arról számolt be, hogy idős szomszédai ugyan kitörték az ablakokat, és így még fel tudtak mászni házuk tetejére, onnan azonban később eltűntek. Sorsukról egyelőre semmit sem tudnak. Vjacseszlav Gorbunov rendőr alezredes is életét vesztette, miközben menteni igyekezett egy családot. „Gyermeküket kimentette, visszafordult a szülőkért, de elsodorta a víz, és néhány órával később már csak a holttestét találtuk meg. A szülőket kollégái mentették meg” – számolt be a tragikus esetről Alekszandr Gorovoj, az orosz belügyminiszter első helyettese.