Basescu: Így akarják ellenőrzés alá vonni az igazságszolgáltatást

A román államfő ezt a parlament csütörtöki együttes ülésén jelentette ki, miután az USL képviselője felolvasta a felfüggesztését kezdeményező javaslatot.

WA
2012. 07. 05. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.


A román államfő felfüggesztéséről a törvényhozók többségi szavazatával dönthet a kétkamarás parlament együttes ülése: ebből a célból egy második együttes ülést fognak összehívni, amikor a honatyák szavaznak a felfüggesztésről. Az USL reményei szerint erre pénteken kerülhet sor.

Senkinek nem áll jogában

Tőkés László a romániai helyzet kapcsán szerdán úgy fogalmazott, senkinek nem áll jogában lerombolni azokat az értékeket Romániában, amelyekért 1989 decemberében romániai polgárok százai ontották vérüket és áldozták életüket.

Vita Strasbourgban

A strasbourgi plenáris ülésen már hétfőn több román képviselő aggodalmát fejezte ki az országukban tapasztalt fejlemények miatt az egyperces (napirend előtti) felszólalások során. Este vita alakult ki a fő pártcsoportok között, és ennek nyomán az EP elutasította a néppártnak azt a javaslatát, hogy a helyzetről napirendi pontként vitázzanak. A magyar delegációk közül a néppárti (Fidesz–KDNP) a Magyarországról szóló plenáris vitával párhuzamot vonva kettős mércével vádolta az európai baloldalt, az MSZP erre azzal reagált, hogy a Fidesz haszonszerzésre használja fel a romániai magyarság helyzetét.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.