A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, Markó Béla a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) által szervezett marosfői EU-tábor rendezvényén elmondta, ma szkeptikusabb az általános európai értékek romániai meghonosítása és a demokratikus intézményrendszer konszolidációja tekintetében, mint 2-3 évvel ezelőtt. Szerinte az elmúlt napok, hetek romániai eseményei is rámutattak arra, mennyire törékenyek azok az értékek, amelyeket az 1989-es rendszerváltozást követően kialakultak, és mennyire „recseg-ropog” a demokratikus rendszer Romániában.
Markó szerint a romániai események azt bizonyítják, hogy itt is „át kell gombolni a kabátot”. Meglátása szerint az államfő és a kormánytöbbség közötti konfliktus azt jelzi, nem sikerült tisztázni, elnöki, félelnöki vagy parlamenti berendezkedést akar-e az ország. „A megoldás egy teljesen új alkotmány lenne, amelyet rögtön a parlamenti választások után ki kellene dolgozni” – jelentette ki a volt pártelnök. Maga is kétségesnek látta azonban, hogy ehhez elég erő és elhatározás lenne a romániai pártokban. „Az RMDSZ és az erdélyi magyarság egyértelműen a parlamenti demokráciában érdekelt, ugyanis mi itt tudunk erőt felmutatni, itt tudunk befolyást gyakorolni a döntésekre” – hangsúlyozta az RMDSZ volt elnöke.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!