Röntgenezni kell a magyar huszárok lovát

Meg kell röntgenezni a korábban állatkínzással gyanúsított két várpalotai huszár Kőrös nevű hucul lovát az ügyben illetékes svéd főállatorvos szakvéleménye szerint, a hagyományőrzők csak ez után, a tervek szerint egy hét múlva folytathatják útjukat.

NT
2012. 07. 26. 13:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csepin Péter, a huszárok egyike az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a főállatorvosi utasítás szerint a lovat csütörtökön az Amaltól több mint száz kilométerre fekvő Karlstadba szállítják, ahol egy állatklinikán megröntgenezik a lábát.

A várpalotai Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző és Sport Egyesület vezetője arról számolt be, hogy Kőrös nevű lovuk lába a gyógykezelésnek köszönhetően meggyógyult. Mint mondta, mind a négy magyar ló kirobbanó formában van.

Csepin szólt arról is, hogy egy másik állatorvost is hívott a lovakhoz, hogy ő is megerősítse, teljesen egészségesek az állatok. Számításai szerint egy hét múlva folytathatják útjukat.

„Úgy érzem, a bürokrácia játszik velünk, hogy mindenképpen bizonyítsák, igazuk volt, amikor minket lefogtak” – fogalmazott Csepin Péter arra utalva, hogy július elején állatkínzás miatt őrizetbe vették, majd szabadon bocsátották őket. Az amali lovardában a beszűrődött lábú Kőrös miatt álltak meg a huszárok négy lovukkal pihenni, ezalatt egy helyi állatvédő feljelentette őket.

A magyar huszárok a kényszerpihenőt erőnléti edzéssel és olvasással töltik, segítenek svéd vendéglátóiknak a mezőgazdasági munkákban, így például a betakarításban. Emellett a környékbeli lovasklubokban szakmai előadásokat is tartanak.

Csepin Péter társával, Bakó Sándorral április 7-én indult Várpalotáról az Északi portya elnevezésű útra, eddig háromezer kilométert tettek meg hagyományos huszárviseletben. Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Kelet-Szlovákia és Kelet-Magyarország érintésével november végén, december elején érkeznek vissza Várpalotára.

Útjuk céljának Csepin azt nevezte, hogy felelevenítsék a magyar huszár- és lovas hagyományokat, népszerűsítsék a lovassportot, a tartalékos katonai szolgálatot, valamint jó hírét vigyék az országnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.