A tanács mind a 47 tagállama által megszavazott határozat értelmében az online véleményszabadság mellett az internethez való hozzáférést is biztosítaniuk kell polgáraik számára a világ országainak.
„Ez az első ENSZ-határozat, amely megerősíti, hogy az emberi jogokat a digitális világban is ugyanolyan elkötelezettséggel kell védeni és támogatni, mint a fizikai világban” – mondta Eileen Donahoe, az Egyesült Államok képviselője. Tunézia követe azt hangsúlyozta, hogy az internet kulcsszerepet játszott az emberek mozgósításában országa tavalyi forradalma során.
Ha kell, Kína a Bloomberget is „elzárja”
A tanács két, az internetet részben cenzúrázó tagja, Kína és Kuba is támogatta a határozatot, de azzal kapcsolatos fenntartásaiknak is hangot adtak. Peking azt hangsúlyozta, hogy a felhasználókat meg kell védeni a „káros” tartalmaktól.
„Úgy gondoljuk, hogy az információ szabad áramlása és az információ biztonságos áramlása összefüggenek. Az internet gyors fejlődésével az online szerencsejáték, pornográfia, erőszak, csalás és hackelés növekvő veszélyt jelent a társadalom jogaira” – közölte Hszia Csing-ko (Xia Jingge), Kína képviselője.
A távol-keleti ország a felhasználók által „Nagy Tűzfalnak” hívott rendszerével szűri az internetes tartalmakat, s a vezetés által politikai vagy társadalmi szempontból nemkívánatosnak tartott oldalakat elzárja a kínai internetezők elől. Peking nemrég a Bloomberg amerikai hírügynökség oldalát blokkolta, miután az riportot közölt a kínai alelnök családjának anyagi helyzetéről.
Kuba: egyedül az USA ellenőrzi a világhálót
Donahoe elmondása szerint Kína „nehezen” vette rá magát a Svédország által kezdeményezett határozat elfogadására, de „az a tény, hogy utat találtak a részvételre, jelentős, fontos lépés”.
Havanna azt hozta fel, hogy a határozat szövege nem említi azt, hogy a világ lakosságának mindössze 30 százaléka fér hozzá a világhálóhoz. „A szövegben emellett nincs semmi az internet kormányzásáról sem, miközben mindannyian tudjuk, hogy ezt az eszközt egyetlen ország ellenőrzi világszerte, ami gátolja a szabad hozzáférést” a világhálóhoz – tette hozzá a kubai követ, vélhetően az Egyesült Államokra utalva.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére